DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök

Sajtóközlemény

A SEAT előrevetíti az elektromobilitást

A SEAT az idei Genfi Autószalonon mutatja be első, teljesen elektromos koncepcióautóját, amely a Volkswagen-csoport MEB platformjára épült. A modell számos kérdést megválaszol azzal kapcsolatosan, hogyan néz majd ki a mobilitás a jövőben egy olyan autó esetében, amely továbbra is szeretné kifejezni a márka legfőbb értékeit: a teljesítményt, a dizájnt és a technológiát.

részletek

Az Audi a 2019-es Genfi Autószalonon

Az Audi szisztematikus és átfogó programmal folytatja modelloffenzíváját az elektromos autók terén. A 2019-es Genfi Nemzetközi Autószalonon a márka négy olyan tisztán elektromos meghajtású járművet mutat be, amelyeknek a sorozatgyártású változatai legkésőbb 2020 végéig debütálnak. Ezen kívül négy új, hálózatról tölthető (plug-in) modellváltozat ünnepli világpremierjét a svájci városban. Szintén helyet kapott az Audi - idén kizárólag elektromos hajtásrendszerű autókat felvonultató - standján a tisztán elektromos Formula E versenyautó is. Az Audi Q4 e-tron tanulmány világpremierjére és az Audi e-tron GT koncepcióautó európai bemutatkozására a 2019. március 5-én 8.00 órakor kezdődő Audi sajtótájékoztató keretében kerül majd sor.

részletek

Sportos különlegesség: Passat Variant R-Line

Elindult a visszaszámlálás a széleskörűen felfrissített Passat bemutatkozásáig – március 7-től a Genfi Autószalonon tárja a nagyközönség elé a Volkswagen eddig közel 30 millió példányban eladott, s most megújult „bestsellerét”. A márka egy éppoly exkluzív, mint sportos különleges modellváltozat világpremierjével ünnepli a bemutatót. A kétezer példányra korlátozott darabszámú Passat Variant R-Line Edition igény szerint 176 kW/240 LE (TDI) vagy 200 kW/272 LE (TSI) csúcs-erőforrással hajtja meg mind a négy kerekét (4MOTION). A Limited Edition modell előértékesítése májusban veszi kezdetét Európában.

részletek

A GT versenyek új sztárja? - Genfben debütál a Toyota GR Supra GT4

A 2019-es Genfi Autószalonon tartja világpremierjét a vadonatúj Toyota GR Supra GT4 tanulmányautó, amelyek úgy terveztek és fejlesztettek, hogy tökéletesen megfeleljen a nemzetközi GT4 versenyszabályoknak. A Toyota GR Supra GT4 tanulmány célja, hogy bemutassa, hogyan szolgálhat az új Supra megfizethető és versenyképes alapként a privát versenyzők számára.

részletek

Magyarországon is bemutatkozott az új 3-as BMW

Február utolsó napjaiban hazánkban is bemutatkozott a prémium középkategória mértékadó sportlimuzinjának hetedik nemzedéke: az új BMW 3-as limuzin minden korábbinál dinamikusabb kiállással, új formanyelvvel, a prémium minőség új szintjével, valamint vezetést támogató rendszerei, vezérlőfunkciói és járműkapcsolati megoldásai átfogó fejlesztésen átesett verzióival gurul ki a reflektorfénybe.

részletek

JETTA néven indul a Volkswagen új márkája Kínában

Az új JETTA márkával a Volkswagen szeretné még hatékonyabban kihasználni kínai piaci lehetőségeit. A nagy városokon, mint Peking vagy Sanghaj, és az ezek régióin kívül elhelyezkedő sokmilliós városokban élők esetében az autótulajdonosok száma még mindig alacsony, bizonyos esetekben 1000 lakosra kevesebb, mint 100 gépkocsi jut. Ugyanakkor a bővülő középosztály tagjai is egyéni mobilitásra törekednek első saját gépkocsijuk megszerzése révén. Az új JETTA márkával a Volkswagen különösen ezeket a fiatal kínai ügyfeleket kívánja megcélozni. A JETTA modell kínálat, amit a FAW-Volkswagen Csengtu-ban gyárt, egy szedánt és két szabadidő autót (SUV) jelent, az értékesítést a tervek szerint az év harmadik negyedévében kezdik meg.

részletek

Az Audi pilótái Lanzarote szigetén feszegetik a határaikat

A Lanzarote szigetén található Club La Santában, ideális külső körülmények között töltöttek el egy intenzív edzésekkel teli hetet az Audi DTM és Formula E sorozatokban versenyző pilótái, az Audi Motorsport vezetője, Dieter Gass és a csapatok vezetői. A hét végére a résztvevőknek még a házépítés feladatával is meg kellett küzdeniük.

részletek

Két új modellváltozattal érkezik a Toyota Corolla

Hamarosan megérkezik a magyarországi márkakereskedésekbe a világ legnépszerűbb autója, a Toyota Corolla legújabb generációja, amely mindjárt háromféle karosszéria változatban (ötajtós, kombi és szedán), illetve a világon elsőként két eltérő teljesítményű környezetbarát hibrid elektromos hajtással is rendelhető lesz. A világelső autómárka azonban nem ül a babérjain: a jövőhéten kezdődő 2019-es Genfi Autószalonon mutatkoznak be a Toyota Corolla új modellváltozatai, a Corolla GR SPORT és a Corolla TREK kivitelek is.

részletek

10 rossz autós szokás, amik nem biztonságosak vagy ártanak az autónak

Folyamatosan rohanásban vagyunk, egyszerre több dologra figyelünk, és autózás közben sem kizárólag a vezetésre koncentrálunk. Ezek a már rutinná vált rossz szokások nem csak balesetveszélyesek, de az autónkra is rossz hatással lehetnek. A Europcar szakértői összegyűjtötték azokat a rossz autóvezetési szokásokat, amelyeken érdemes változtatni.

részletek

Sportos és hatékony - Honda e Prototype

Honda e Prototype néven, a 2019-es Genfi Autószalonon mutatkozik be a legendás japán márka új, városi elektromos járművének prototípusa. A modell a 2017-ben leleplezett Urban EV Conceptből nőtte ki magát, és a Honda Electric Vision névre keresztelt európai stratégiájának szerves része.

részletek

Megérkezett a továbbfejlesztett Jaguar XE

Az új Jaguar XE továbbfejlesztett külső dizájnnal, vadonatúj, fényűző belső kialakítással és fejlett technológiai tartalommal lép piacra.

részletek

Innovatív szöges abroncsot mutatott be a Continental

A Continental IceContact 3 néven új szöges gumiabroncsot mutatott be, amelyet elsősorban a Skandináv és az Észak-európai országok piacira fejlesztettek. Az abroncs a legújabb TwinStud elnevezésű szöges technológiával készül, amely jelentős előrelépést jelent a téli gumiabroncsok terén.

részletek