DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Sajtóközlemény

Párizsban bemutatkozott a vadonatúj Jeep Avenger

A Jeep márka a 2022. évi Párizsi Autószalonon bemutatta első tisztán elektromos járművét, a vadonatúj Jeep Avengert. Az új Avengert további, tisztán elektromos járművek követik majd Európában.

részletek

Gender Tamás junior sikeres kategóriaváltása

Az elmúlt hétvégén már az OK Junior kategóriában állt rajthoz a HUMDA Academy versenyzője Gender Tamás Junior, a Trofeo delle Industrie rangos nemzetközi versenyen, amely immár fél évszázada az egész gokartsport egyik legtradicionálisabb rendezvénye, ahol a gyártók csapatainak versenyzői csapnak össze egymással.

részletek

A nőkkel kapcsolatos sztereotípiák ellen küzd Vogel Adrienn

A többször is az Év Magyar Női Autóversenyzőjének választott ralipilóta főleg karrierje elején találkozott rendszeresen a versenyzői kvalitásait vitató kritikákkal, kitartó és kőkemény munkájának, valamint eredményeinek köszönhetően azonban mostanra már nem különböztetik meg férfi társaitól.

részletek

Európa egyre jobban felkészül az elektromos autózásra

Kína után négy európai ország, konkrétan Norvégia, Svédország, Németország és az Egyesült Királyság készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére – derül ki a világ 14 legnagyobb járműpiacát vizsgáló EY kutatásból.

részletek

A hétköznapok ihletik a HONOR okostelefonok formatervezését

A HONOR okostelefonjainak és egyéb termékeinek tervezéséért és kialakításáért felelős Yuan Ze, az Industrial HONOR Design vezetője nyilatkozott arról, hogy hogyan közelíti meg a készülékek formatervezését. A szakember, aki 18 éves mobiltervezési tapasztalattal rendelkezik, több olyan modell kialakításáért felelős, amelyek meghatározták az okostelefonos ipar trendjeit, beleértve a teljes N-szériát. A beszélgetésből kiderül, hogy miként alakítják maguk a felhasználók a készülékeket, és hogy mennyi minden múlik a dizájnon nem csak a külalak, hanem a funkcionalitás terén is.

részletek

Íme az új BMW M2

A BMW M2 második nemzedéke minden korábbinál egységesebb formában gurítja rajtrácsra a BMW M modellek legendás adottságait. 338 kW / 460 lóerő maximális teljesítményre képes, soros hathengeres benzinmotorjával, opcionálisan elérhető manuális váltójával és hátsókerék-meghajtásával a kompakt élsportoló a vezetés hamisítatlan, színtiszta élményét élteti. Az új BMW M2 világpremierje újabb fénypont a fennállása 50. évfordulóját ünneplő BMW M GmbH jubileumi évében, az eddigi legcsábítóbb belépőt kínálva a nagyteljesítményű sportautók világába.

részletek

Meghódítják a magyar vevőket a kínai autók

Száznál több kereskedésben ezerszámra értékesíthetik új személyautóikat a kínai márkák pár év múlva Magyarországon – prognosztizálják a legnagyobb hazai kereskedőguruk. A kínaiak területfoglalásának lépéseiről és titkairól számos további érdekességet tudhatunk most meg.

részletek

Életmentők Program indul az OMSZ-szel és a Groupamával

A magyarok 78%-a érdemesnek tartaná, hogy újraélesztéssel kapcsolatos képzésen vegyen részt, mert így vészhelyzetben bátrabban tudna segítséget nyújtani – derül ki egy friss kutatásból.

részletek

Ralis magyar duó is indul a Motorsport Gamesen

Két év kényszerszünet után az idén októberben újra megrendezik a Motorsport Gamest, azaz az autósport olimpiáját, melynek első kiadását még 2019-ben bonyolították le Rómában és Vallelungában.

részletek

BMW i4 M50 exkluzív különkiadás

A tisztán elektromos meghajtású BMW M Performance modell limitált szériája egyedülálló karosszéria-kiegészítőket és hamisítatlan utastéri részleteket tartogat. Bemutatkozik a Ronnie Fieg nevével fémjelzett, kortárs elektromos autóvá alakított, 1972-es BMW 1602 Elektro is.

részletek

Hogyan spórolhatunk motorkerékpár-vásárláskor?

Mindenki szeretne mielőbb hozzájutni álmai motorkerékpárjához, ám a rendkívül magas árak és a kínálat szűkössége gyakran megnehezíti, hogy azonnal megvalósítsuk az elképzeléseinket. Mit tehetünk hát, hogy a lehető legtöbbet és a legjobbat kapjuk a pénzünkért a motorkerékpár-piacon? Melyik évszakban érdemes motort venni? Olvassa el tippjeinket és trükkjeinket, melyek hasznosak lehetnek, ha fontos Önnek, hogy valóban jó vételt csináljon.

részletek

Megvannak a BMW újdonságok hazai árai

A BMW X modellcsalád belépő szintű tagjainak legújabb képviselői és a BMW M kínálat legújabb tagja, a BMW XM is rendelhetővé vált Magyarországon. A BMW X1 harmadik nemzedékébe lépve markánsabb formanyelvvel, bőségesebb helykínálattal, továbbfejlesztett digitalizációval és négy hajtáslánc-típussal – köztük elsőként tisztán elektromos meghajtással – lép piacra. A bajor prémiumgyártó hazai ügyfelei számára elérhetővé vált a V8-as benzinmotor és a nagyteljesítményű elektromos motor párosát csatasorba állító plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával 653 lóerő leadására képes BMW XM is.

részletek