DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Sérülés

Chandhok: Kubica a halál torkából tér vissza

Az egykori Formula-1-es pilóta szerint Robert Kubica visszatérése egészen csodás emberi történet azok után, hogy horrorisztikus ralibalesetét követően szó szerint a halál küszöbén állt.

részletek

Zanardi: Kubica képességei túlszárnyalják legtöbb riválisáét

Ha valaki, akkor Alex Zanardi pontosan tudja, milyen mozgáskorlátozottnak lenni. Súlyos sérülése után is sikeres tudott lenni a sportban és hasonlót vár a relatíve jóval kisebb fogyatékosságú Kubicától is.

részletek

Fittipaldi törött lábbal tért vissza

A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája májusban mindkét lábát eltörte egy balesetben, ám júliusban újra versenyzett. Ő maga is elismeri, hogy akkor még korai volt erőltetni.

részletek

A Mercedes-főnök belesérült az ünneplésbe

Hiába az egyéni és a gyártói világbajnoki cím, valamint az Abu Dhabi Nagydíjon aratott győzelem, mégsem lehet felhőtlenül boldog Toto Wolff, az ünneplés során ugyanis alaposan megsérült.

részletek

Wolff a halo ellenzőjéből támogatóvá vált

A Mercedes csapatfőnöke egyike volt azoknak, akik az első pillanattól ellenezték a kötelező fejvédelem bevezetését, ám Charles Leclerc balesete megváltoztatta véleményét az eszközzel kapcsolatban.

részletek

Hülkenberg olcsón megúszta fejreállását

Egy ideig benne maradt az ütés, de sérülés nélkül megúszta elsőre horrorisztikusnak tűnő balesetét Nico Hülkenberg. Romain Grosjean reptette meg az első körben, de a francia sem volt hibás.

részletek

Flörsch már a visszatérését tervezi

Makaóban még gerincét törte egy Formula-3-as versenyen, de Sophia Flörsch máris biztosra veszi, hogy visszatér az autóversenyzéshez. Édesapja nem fogja ebben megakadályozni a német hölgyet.

részletek

Schumacher menedzsere feladta a reményt

Willi Weber, Michael Schumacher egykori menedzsere már nem reménykedik abban, hogy a hétszeres világbajnok legenda valaha is felépül 2013-ban szerzett, súlyos agysérüléseiből.

részletek

Perez: Nehéz látni ezekben a tükrökben

Sergio Perez legutóbb Szingapúrban Esteban Oconnal és Szergej Szirotkinnal is ütközött. A másodikért büntetésben is részesült, ám úgy érzi, nem nagy ügy. Hibáját elismerte, ezzel le is zárná az ügyet.

részletek

Fittipaldi gyógyulgat, egyértelmű célja Indy

Bár továbbra is, tavasszal elszenvedett lábtöréséből lábadozik, Pietro Fittipaldi elszánt, hogy jövő évi céljait megvalósítsa. Az Indy 500 mellett mindenképpen egy nyitott karosszériás sorozatban indulna.

részletek

Billy Monger balesete helyszínén a pole-ban

Tizenhét hónappal azután, hogy Billy Monger rendkívül súlyos balesetet szenvedett Donington Parkban, visszatért balesete helyszínére és első brit F3-as pole-pozícióját azonnal meg is szerezte.

részletek

Brundle: Vettel túl sokat hibázik

Saját dolgát nehezíti meg Sebastian Vettel ebben az évben. A monzai, első körös baki után Szingapúrban is megkóstolta a falat, emiatt értékes időt veszített este. De még így is győzhet.

részletek