DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Russell

Russellnek éppen a legyőzött Norris segített

George Russell a Formula-2-ben az elmúlt hétvégén bajnoki címet szerzett. Jövőre ő is és kategórián belüli riválisa, Lando Norris is bemutatkozhat a Formula-1-ben, igaz, egyelőre nem élcsapatoknál.

részletek

Lowe: Nem kételkedünk Kubicában

A Williams technikai igazgatójának semmi kétsége afelől, hogy Robert Kubicában senki nem fog csalódni. Paddy Lowe szerint tavaly még nem állt készen a lengyel, de idén a legjobbját mutatta.

részletek

Russell: Már ma is sokat tanultam

George Russell túlvan első williamses tesztjén, az F2 friss bajnoka pedig úgy érzi, már most rengeteg tapasztalattal lett gazdagabb. Annak is örül, hogy egy tapasztalt versenyző lesz a csapattársa.

részletek

Russell győzelemmel húzta be az F2 bajnoki címét

Drámai rajt után, ahol egyetlen állva maradt ellenfele rögtön el is veszítette minden esélyét, a jövőre már az F1-ben debütáló George Russell stílusosan, az első helyen befutva vált a sorozat új bajnokává.

részletek

Oconnak három lehetősége is van

Toto Wolff elárulta, hogy Esteban Oconnak bár nem sok esélye maradt arra, hogy jövőre versenyzői ülést szerezzen, de több lehetősége is lesz, hogy elhelyezkedjen a Formula-1-ben.

részletek

Prezentáció, statisztikák: így került be az F1-be a Williams új pilótája

Paddy Lowe szerint ő még sosem látott olyat, mint amit George Russell csinált - a fiatal tehetség nagyon ért saját maga menedzseléséhez is, ennek is köszönhető, hogy bekerült az F1-be.

részletek

Nem aggódik az autó miatt az új Williams-pilóta

George Russell szerint az F1-ben nagyon gyorsan változik minden, a jövőre nézve pedig nem nagy gond, hogy most gyenge a Williams - neki mindegy, hogy ki lesz a csapattársa.

részletek

A McLaren és a Williams ezért sikertelen

A korábbi évtizedekben a világbajnoki címért küzdöttek, most pedig a mezőny végén kell keresnünk a két patinás istállót. Korábbi pilótájuk szerint pusztán a név miatt nem jönnek a sikerek.

részletek

Claire Williams: Kubica fantasztikus csapattárs lenne Russellnek

Robert Kubica azon terjedelmes lista egyik versenyzője, amelyről a Williams kiválasztja majd, hogy ki legyen az újonc George Russell csapattársa 2019-ben. A csapatfőnök Claire Williams most a lengyelt dicsérte.

részletek

Csak feltétellel menne a Williamshez Ocon

A jelenlegi sereghajtó a francia pilóta egyetlen esélye az F1-ben maradásra. Ő azonban 2020-ban már topcsapatban versenyezne, ezért Russell-lel ellentétben nem akar több évre aláírni.

részletek

George Russell lehet a Williams új alapköve

Új szemlélettel igyekszik feléleszteni önmagát a mezőny végére szorult Williams, aminek egyik példája, hogy egy olyan fiatal tehetséget igazolt le jövőre, aki semmilyen plusz tőkét nem visz magával.

részletek

Kubicát 10 millió dollárral támogatná a lengyel olajcég

Robert Kubicát a legnagyobb lengyel olajcég segítheti üléshez jutni a Formula-1-ben. A hírek szerint a PKN Orlen 10 millió dollárt pumpálna a pilóta visszatérésének projektjébe.

részletek