DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő

Russell

Russell szerint jó a Mercedes és harcolhat a dobogóért

George Russell úgy látja, hogy a Ferrari a futamon úgysem olyan jó, mint az időmérőn, annak pedig örül, hogy végre egy vezethető autót kapott a kezei közé.

részletek

Russell: Leszorítóerőt kell találnunk

A Mercedes versenyzője szerint mindent meg kell vizsgálniuk, hogy időt találjanak. A brit úgy érzi, hogy még mindig tanulófázisban vannak az autó kapcsán.

részletek

„A Red Bull egy lépéssel előttünk jár” – vélik az F1-es riválisok

A másik két élcsapat versenyzői egyetértenek abban, hogy Verstappenék előnyből várhatják a szezonnyitót. A holland szerint minden téren jobb az RB19-es.

részletek

Russell: A Red Bull külön ligában versenyez

A Mercedes ifjú versenyzője szoros küzdelmet vár Bahreinben – a második helyért, afelől ugyanis nincsenek kétségei, hogy a Red Bull uralja majd a hétvégét.

részletek

Már most temetheti a szezonját a Mercedes?

Míg a Red Bull szárnyalt, a Mercedes küszködött a bahreini teszten, így nem meglepő, hogy a volt F1-es pilóta szerint nehéz szezon elé néznek Hamiltonék, ez pedig a brit motivációjára is kihathat.

részletek

Új versenymérnök George Russell mellett

Bottas korábbi mérnöke, Riccardo Musconi helyére Hamilton stábjából érkezik az utód, a brit eddigi teljesítménymérnöke, Marcus Dudley.

részletek

Tisztább lett a kép a Mercedesnél, de így is „meg kell mászniuk egy hegyet”

Sokkal biztatóbban alakult az F1-es teszt zárónapja, mint az előző, George Russell és Lewis Hamilton azonban tudja: még rengeteg munka vár rájuk.

részletek

Problémás vezethetőség, leállás: nem érti a gondjait a Mercedes

A biztató első nap után pénteken több gonddal is szembesült a Mercedes a bahreini F1-es teszten: a mérnökigazgató éjszakába nyúló vizsgálatokról beszélt.

részletek

Russell: Idén elkaphatjuk a Red Bullt

George Russell úgy érzi, a Mercedes egyértelműen jó irányba mozdult el 2022-höz képest, de a megérzései mit sem érnek. Csakis az számít, hogy hol áll meg az óra.

részletek

Horner szerint nincs szükség több tesztidőre

A Red Bull csapatfőnöke szerint nincs szükség arra, hogy két autóval tesztelhessenek egyszerre az istállók, sőt, akár csökkenteni is lehetne az időt.

részletek

„Ha túlerőlteted, lassabb leszel” – Russell

A Mercedes F1-es pilótája szerint azt tanulta meg a tavalyi évből, hogy nem szabad átlépni a határokat, mert attól nem lesz jobb a köridő.

részletek

Leclerc életrajza, Russell ötlete – vasárnap

Megjelent a monacói pilóta életrajzi könyve, a Mercedes versenyzője javaslattal állt elő, Piastri pedig nem fél a gyerekkori hőseitől. Ismét csokorba szedtük a nap legfontosabb és legérdekesebb híreit, hogy olvasóink ne maradjanak le semmi lényegesről.

részletek