DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Rosberg

Hamilton miatt nem készítheti el az interjúkat Rosberg

Nico Rosberg úgy volt, hogy az éven többször is elkészítheti az időmérő edzés és a verseny utáni interjúkat az első három helyezettel, de végül egyszer sem tehette ezt meg.

részletek

Rosberg szerint már a Ferrarié a jobb motor

Évekig privilegizált helyzetben volt a Mercedes a Formula-1-ben, annyival jobb volt mindenkinél. 2016 világbajnoka, Nico Rosberg úgy véli, mára ez eltűnt, és már a Ferrari diktál.

részletek

Rosberg megvédte Raikkönent

A Mercedes 2016-os világbajnoka biztos benne, hogy nem volt szándékos Kimi Raikkönen részéről a Brit Nagydíj első körében történt incidens. Rosberg érvekkel is alátámasztotta állítását.

részletek

Kubica jövője néhány hónapon belül eldől

A lengyel Robert Kubica elmondta, hogy néhány hónapon belül tisztábban fogja látni, hogy reálisak-e az esélyei arra, hogy 2019-ben végre újra láthassuk a rajtrácson.

részletek

Leclerc már most a Ferrari célkeresztjében?

A Sauber fiatal újonca egyre jobb benyomást tesz mindenkire az idei teljesítményével, és a tavalyi Formula-2-es bajnoki címe után a királykategóriában bizonyítja, ott a helye a legjobbak között.

részletek

Rosberg: Így álljon fel jövőre a Mercedes

2014 óta dominálja a Formula-1-et a gyári Mercedes istálló, zsinórban négy világbajnoki cím már zsebben. A jövő évre még egyik pilótának sincs szerződése, de Nico Rosberg tudja a megoldást.

részletek

Rosberg: Alonso győztes ideje lejárt

A 2016-os világbajnok úgy gondolja, Fernando Alonso már soha nem tér vissza a győztesek közé a Formula-1-ben. Egyetlen, győzelemre esélyes istálló sem akarja szerződtetni és ezt magának köszönheti.

részletek

Rosberg: Verstappen Hamiltonra emlékeztet

A fiatal hollandot sok kritika érte az utóbbi időben hibái miatt, Kanadában viszont remek teljesítményt nyújtott. Nico Rosberg beszélt arról, miért emlékezteti Verstappen egykori riválisára.

részletek

Álhírek befolyásolták Rosberg bajnoki harcát

A 2016-os világbajnok felhívta a figyelmet a média romboló erejére. Annyi kitalált történetet közöltek róla a világbajnoki harc során, hogy végül saját mérnökei is kezdtek szembefordulni vele.

részletek

Hamilton hazája: A világbajnok félelmetes Kanadában

Már-már verhetetlen Kanadában a Mercedes F1-es pilótája, eddig hétszer ért itt célba, abból hatszor nyert - lesz bárki, aki megállítja őt az előttünk álló hétvégén, vagy tovább nyújtja a szériáját?

részletek

Nem akárkik dicsérik Leclerc teljesítményét

Charles Leclerc a nehéz kezdés után remekül beletanult a száguldó cirkuszba és több komoly szakembert és toppilótát is lenyűgözött. Éppen erre a legbüszkébb, hogy Hamilton, Vettel, Rosberg dicséri.

részletek

Rosberg Monacóban megvilágosodott, mi kell az F1-nek

Nico és Keke Rosberg bemutatója világbajnoki autóikkal felismerésre késztette a 2016-os vb-nyertest: úgy véli, a 2021-es szabályoknak a szívóhatásra kellene koncentrálnia. 1982-ben is erről szólt a Formula-1.

részletek