DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

Rali

Az Opel ADAM R2 először versenyez Magyarországon

Hoffer Zsolt, Hungarian Police Rallye Team versenyzője bemutatta azt az R2-es Opel versenyautót, amellyel a hétvégén a Mecsek Ralin indul. Az autót a csapat a mostani versenyre Szlovákiából bérelte.

részletek

Az idők változnak, az ellenfelek nem! – interjú Osváth Péterrel

Abszolút véghajrájához közeledik a rali ob 2014-es versenyfutása. Ami biztos, hogy e hét végén a Mecsek Ralin méretnek meg hazánk legjobb ralipilótái, amit nem tudni, hogy utána lesz-e még folytatás. A versenyzőknek így aztán úgy kell nekivágniuk a pécsi versenynek, mintha minden most dőlne el, mert hát ugye lehet, hogy most is fog…

részletek

Jánosa-Brunekker: Az út maga a cél

Mivel Jánosa Ákos és Brunekker Árpád Kassán csak éppenséggel, hogy menni tudtak pár kilométert, így most kicsit soknak tűnik számukra a kihagyott időszak, amibe még a Budapest Rally elmaradása is nagyban hozzájárult.

részletek

Kazár: Győzelem vagy halál!

Kazár Miklós 17 pont előnnyel érkezik a hétvégén sorra kerülő 48. Mecsek Ralira, amely a magyar bajnokság idei hatodik, utolsó előtti fordulóját jelenti. A pilóta akár már a mostani hétvégén bebiztosíthatja harmadik bajnoki címét, ő azonban nem számolgat, ehelyett a Pécs környéki pályákon is a győzelemre tör.

részletek

Hó végéig csapatot hirdet a Hyundai

A Hyundai reményei szerint e hónapban sikerül véglegesen összeállítani azt a csapatot, aki 2015-ben fogja képviselni az i20 WRC-t a világbajnokság futamain, de közel sem biztos, hogy jövőre is három autó indítanak. A háttérmunkák tervezete befejeződött és hamarosan a pilóták neve is napvilágot lát.

részletek

Hodosiék nyerni mennek Pécsre

A Hodosi Gábor – Holló Barnabás kettős számára általában sikerrel zárulnak a versenyek, de azért a csapat rendesen oda szokta tenni magát, hogy ez így legyen.

részletek

A legendás helyszín kedvezhet Turán Friciéknek

Az Országos Rally Bajnokság utolsó előtti futamához érkezett, október 17-19. között ugyanis a mecseki versenypályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A mezőnyben természetesen ott lesz Turán Frigyes is, aki imádja Pécset és reméli, hogy a szeretett helyszín szerencsét hoz nekik navigátorával Zsiros Gáborral.

részletek

LiveWire Rally Team: Egy álom válik valóra

A LiveWire Rally Team legújabb tagjaként áll rajthoz Cséplő Balázs és Cséplő Attila testvérpár egy Peugeot 106 S16-al a hétvégi 48. Mecsek Rallye-n.

részletek

Bakó Rally Team: Nekik bejön ez a szitu...

A Bakó Rally Team igaz, hogy készül a 48. Mecsek Rallyra, de előre tájékoztattak, hogy már csak emlék foszlányaik vannak a pécsi gyorsokról, olyan régen jártak arra.

részletek

Merencsicsék san marinoi dobogója

A SOLID Racing Team büszkén adta hírül közösségi oldalán vasárnap este, hogy a csapat színeiben induló Merencsics Árpád-Varga Sándor duó sikeresen teljesítette a 12. Rally Legendet.

részletek

Solid Racing Team: Bajnoki remények

Talán csak titkon remélte Kondella Péter és Szilassy Arnold, hogy a rallye2-ben való debütáló évük ilyen sikeresen alakul. A SOLID Racing Team párosa – ahol elindult – minden futamot megnyert a kategória- illetve a csoportértékelésben.

részletek

Kurtos: Mecsek mindig jó

Kurtos Robiék számtalanszor jártak már a pécsi gyorsokon, ahol általában szép eredményeket értek el. Bizakodva készülnek a 48. Mecsek Rallyra, ahol Kurtos Róbert pilótának, ismét Kürti Tamás fog navigálni, akivel régen együtt hajtották az Astrát.

részletek