DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

Rali

Vass Gergely: Nulladik verseny, elvárások nélkül

Vass Gergely számára nem lesz újdonság beülni a raliautóba, hiszen már versenyzett Suzukival, és navigált Mitsubishiben, de most egy Citroen C2R2-ben mutatja meg tudását. Vele ellentétben viszont Lukácsi Ákos, a navigátora, aki egyben barátja is, kicsit „tanulóként” csöppen a sztoriba, de félelemre semmi okuk, hiszen Gergő minden tapasztalatát megvitatták, és a lábatlani sprinten kezdődik számukra az éles bevetés.

részletek

Ferjáncz-Földi: A kihívás adott, várjuk szeretettel

A LiveWire Rally Team versenyzőpárosa Ferjáncz András és Földi Niki újra koptatja a Bajna-Lábatlan szakasz aszfaltját, mégpedig a MARB Nyugati régiójának 2014. évi utolsó futamán a Cél Trans Rallysprinten. Úgy tűnik megtetszett nekik a pálya, hogy újra nekivágnak.

részletek

A végzete felé száguld a cirkusz? - Megjelent a legfrissebb Autósport és Formula Magazin

Már kapható Magyarország motorsport magazinjának legfrissebb száma, minden eddiginél nagyobb terjedelemben, 164 oldalon, benne a Formula-1-es csapatokra az elmúlt hetekben lesújtó pénzügyi válság részletes elemzésével. Van visszaút a méregdrága motorok és a fizetős pilóták fogságából?

részletek

Kubica a Citroen kívánságlistáján

Továbbra is folynak a találgatások a korábbi F1-es pilóta, Robert Kubica jövőjéről. A lengyel a legfrissebb hírek szerint jó eséllyel a WRC-ben maradhat, és visszatérhet a Citroen kötelékébe.

részletek

Budavári Zoltán: Két kemény kihívás kipipálva

A Mecsek és a Waldviertel Rali szerepelt az új navigátort választó Budavári Zoltán őszi menetrendjében, és mindkét helyszínen alaposan kijutott nekik az esőből is.

részletek

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás

Ez a jelszava a LiveWire Rally Team versenyzőjének, Cséplő Balázsnak a hétvégi MARB futammal kapcsolatban.

részletek

Rekordévet produkált a Volkswagen

Fényes bemutatkozó szezonja után rátett még egy lapáttal a Volkswagen Motorsport a Rali-vb-n, és azon túl, hogy begyűjtötte az összes világbajnoki serleget számos évtizedes rekordot is beállított.

részletek

Ogier az élen, Hirvonen vezeti a többieket

Bár a Wales Rali első napjának fényében hatalmas csatára volt kilátás az első helyért a VW két sztárpilótája, Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala között, ám a finn rögtön a mai első szakaszon hibázott, így a francia biztos előnyre tett szert az élen. A 2. helyért viszont ádáz küzdelem dúlt, amiből egyelőre az utolsó versenyes Mikko Hirvonen került ki győztesen.

részletek

Minden, amit a Szilveszter Raliról elöljáróban tudni érdemes

Bár a 2014-es Országos Rali Bajnokság a végéhez ért, ez nem jelenti azt, hogy ne láthatnánk még idén is több látványos ralit idehaza. Ez az év sem telhet el ugyanis a két leghíresebb hazai meghívásos verseny, a Mikulás és a Szilveszter Rali nélkül.

részletek

A Volkswagen izgul a 2015-ös Polo WRC miatt

A Volkswagen technikai vezetője, Francois-Xavier Demaison izgatottan várja a Polo WRC következő generációját. A német márka magasra tette a lécet, hiszen két gyártói cím után presztízsből nem engedhet meg magának egy gyengébb szezont az új fejlesztéssel.

részletek

Osváth élvezte az új pályák adta kihívást

Az elmaradt Budapest Rali pótlásaként megrendezett osztrák futam egyben az Országos Rali Bajnokság utolsó versenye is volt. Az Osváth Péter – Farnadi Ágnes egység kategóriája második helyéről várta a rajtot.

részletek

Kubica az F1-ről: Ha nincs hús, jó a tojás is

Robert Kubica képes együtt élni azzal a tudattal, hogy talán már soha nem vezet F1-es autót, annál is inkább, hiszen tavaly ő maga mondott nemet egy tesztlehetőségre.

részletek