Perez
„Fontos, hogy csapatként dolgozzunk” – Perez szerint ez nem róla és Verstappenről szól
A Red Bull mexikói F1-es pilótája azt mondta, hogy nem tart Daniel Ricciardótól, a tél folyamán is keményen dolgozott azért, hogy javuljon.
részletekFelkészületlenül érte a Red Bullt a brazíliai szituáció
A Red Bull F1-es csapatának vezetője, Christian Horner elismerte: előzetesen senki nem számított az interlagosi eseményekhez hasonló forgatókönyvre.
részletek„Checónak szoftverfrissítésre van szüksége”
A korábban a Red Bull F1-es csapatánál is versenyző exversenyző, David Coulthard úgy véli: Sergio Pereznek alapvető dolgokon kell változtatnia.
részletekVasseur munkában, akadékoskodó F1 – hétfői hírek
Első munkanapját töltötte a Ferrarinál az új csapatfőnök, miközben a híreket továbbra is az Andretti Cadillac esetleges érkezése uralja az F1-ben.
részletek„Perez egyetlen problémája, hogy Verstappen a csapattársa”
Perez korábbi menedzsere, Adrian Fernandez az F1 legnagyobbjai közé sorolja az „elrettentő” Max Verstappent, azonban hisz honfitársa képességeiben.
részletekWebber: Bizonyos dolgoknak a csapaton belül kell maradniuk
Az F1 korábbi futamgyőztese szerint a Red Bull rosszul kezelte a Brazíliában kialakult helyzetet, pedig a múltban már szembesültek hasonló szituációkkal…
részletekVégleg megromlott Verstappen és Perez viszonya?
Érdekes kérdés, hogy visszafordítható-e még az a folyamat, ami 2022 végén kicsúcsosodni látszott. És ha nem, akkor jöhet Daniel Ricciardo?
részletekA Red Bull számára az imolai hétvége jelentette a fordulópontot
Max Verstappen után az osztrák istálló csapatfőnöke is úgy vélekedett, hogy az Emilia-romagnai Nagydíjon aratott győzelmük fontos pont volt a szezon során. Christain Horner szerint lélektanilag ez sokat jelentett számukra.
részletekPerezt nem aggasztja Ricciardo visszatérése
A Red Bull mexikói F1-es pilótája állítja: számára semmi nem változik azzal, hogy a sokszoros nagydíjgyőztes harmadik pilótaként érkezett a csapathoz – sőt, szerinte sokat segíthet nekik.
részletekRetro – Örömkönnyek és csalódás Szahírban
A 2020-as Szahíri Nagydíj két pilótának is emlékezetes marad, ellentétes okokból – Sergio Perez élete versenyét autózta, míg George Russell lehetőleg elfelejtené a bahreini sivatagban történteket.
részletekMár nem Perez a Red Bull gumimágusa?
Korábban a mexikóit a legjobb gumikezelők között tartották számon az F1-ben, ám a jelek szerint a 18 colos abroncsokkal megváltozott a helyzet: Helmut Marko szerint Max Verstappen a társa fölé nőtt.
részletekPerez a világbajnoki címért küzdene jövőre
Az állandóságot emelte ki az egyik legfőbb tényezőként a mexikói pilóta ahhoz, hogy harcban lehessen a bajnoki címért 2023-ban. A Red Bull versenyzője úgy érzi erre meglesz a lehetősége.
részletek