DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

ORB

Kazár Miklós: Fantasztikus érzés volt ismét a bajnoki címért csatázni

Kellett pár nap, hogy a 2018-as bajnoki szezont lezáró Zemplén Rali után lezárja magában az idei bajnokságot a Pro Racers párosa. A korábbi négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós és navigátora, Tóth Zsolt – akiknek ez volt az első közös évük – az idény második felében nyújtott teljesítményével végig harcban állt a bajnoki címért, ráadásul Kazár négy év után ismételten győzni tudott egy versenyen, így elégedetten mehetnének a jól megérdemelt pihenőjükre. Ám erről szó sincs, hiszen egyrészt készülnek a két évzáró viadalra – Mikulás és Szilveszter Rali –, másrészt megkezdték a közös gondolkodást arról, hogy jövőre újra a legjobbakkal küzdhessenek a bajnoki címért.

részletek

Borsodi bajnokok - Négy győztes egy megyéből

Különösen sikeres volt a 2018-as év ralis szempontból Borsod-Abaúj-Zemplén megye számára:

részletek

Turán: Kihoztuk, amit lehetett

Turán Frigyes és Hadik András egész hétvégén késhegyre menő párharcot vívott, de mivel ez egy másfeles szorzójú viadal volt (a hosszabb táv miatt), az utolsó szakasz, vagyis a power stage pontjai döntöttek az abszolút bajnoki címről.

részletek

Hadik András 2018 magyar ralibajnoka

Nem hibázott vasárnap sem a Hadik-Deák páros, a szombaton kiautózott előnyét megőrizve megnyerte a Nyíregyháza Ralit, ez pedig a bajnoki címet jelentette számára.

részletek

Hadik nagy előnyben és közel a bajnoki címhez

Nagy ködben, de élvezetes pályákon zajlott a szezonzáró első napja, de Hadik András eddig megállíthatatlan és mögötte is hatalmas szakadékok vannak a pilóták között.

részletek

Turán Frigyes: Állni kell a gázon!

2018 meghozhatja Turán Frigyes és Bagaméri László számára a régóta várt abszolút magyar bajnoki címet. Az év elején a pilóta még csak reménykedhetett egy jó szezonban, mert csupa új dologba vágta fejszéjét – új autó, új navigátor, új csapat –, ám minden akadályt sikerrel vett, s a mezőnyből a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta az egész szezonban. Nagy hajrára számít.

részletek

Ifj. Érdi: Kilenc év után itthon

Nemzetközi szinten is ismerik és elismerik őket, az ellenfelek tartanak tőlük, s az idén olyan simán védték meg Európa-bajnoki címüket az ERC2 kategóriában, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Érdi Tibor és Papp György munkájának gyümölcse beérett, s kilenc év után Nyíregyházán láthatjuk őket újra hazai pályákon.

részletek

Ifj. Tóth és Bútor visszatér Nyíregyházán

A Peugeot 208 R2 Kupa utolsó állomása és egyben a magyar ralibajnokság utolsó 2018-as futama a Nyíregyháza rali, melyet két tapasztalt pilóta részvételével ünnepel a Peugeot márka.

részletek

Hadik-Turán csata a Mecsek Ralin

Balogh János és Velenczei Ádám kiesett, Vincze Ferenc és Kazár Miklós pedig nem tudja tartani a két éllovas tempóját - az első nap végén Hadik András vezet Turán Frigyes előtt.

részletek

Tradicionális futammal folytatódik az ORB pontvadászata

Az 52. Mecsek Rali a Turán motorsport párosa (Turán Frici és Bagaméri Laci) Ford Fiesta R5-én az 1-es rajtszám most nem csak azt jelenti, hogy ők vezetik a bajnoki tabellát, hanem azt is, hogy pont egy évvel ezelőtt ültek először egy versenyautóban.

részletek

Amit a Mecsek Raliról tudni kell

Új vagy részben új gyorsasági szakaszok, új rajt- és célceremónia-helyszín, egy különleges amatőrrali (MARB)-betétfutam – október 12. és 14. között ezekkel a különlegességekkel kerül ismét főszerepbe az autósport Pécsett és szerte Baranyában. Az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye újdonsága, hogy a Prológ mellett a rajt- és a céldobogó is a Pécs Plazánál várja az érdeklődőket, ráadásul ingyenesen. A versenyzők pedig a klasszikus mecseki pályákon, de helyenként új vonalvezetésű gyorsasági szakaszokon is kipróbálhatják autóikat.

részletek

A belvárosban is lesz gyorsasági a Nyíregyháza Ralin

A szervezők szerint öt-tíz kilométert kell majd megtenni Nyíregyháza belvárosában és van rá esély, hogy 2019-től már Európa-bajnoki futamnak adhasson otthont a város.

részletek