DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 31. péntek

Norris

„Ostoba hiba, cserbenhagytam a csapatot” – Norris

Roppant frusztrált a McLaren pilótája a Q1-ben elkövetett hibája miatt: szerinte a top 10-be is beférhetett volna – az viszont kérdés, vasárnap mire mehet.

részletek

Az előző motornak annyi – Norris

Szoros csatára számít a középmezőnyben a brit versenyző, akinél több erőforrás-alkatrész is cserére szorult a versenygépében. Lando Norris esetében összesen öt elemet kellett kicserélni, köztük a belső égésű motort, mivel az előző teljesen tönkre ment a pilóta elmondása szerint.

részletek

Tudjuk, hogy nem végzünk elég jó munkát – Norris

Az istálló brit pilótája szerint közel sincs akkora krízis a csapatnál, mint amilyennek az tűnik, a szezonnyitó pedig csak egy alkalmi kisiklás volt.

részletek

Erről beszélnek az F1-es pilóták WhatsApp-csoportjában

Lando Norris árulta el, miről csevegnek a versenyzők a sokat emlegetett csoportban: néha elszabadul a poénkodás, a profilkép James Hunt, a főnök pedig George Russell.

részletek

Ő Verstappen legjobb barátja a mezőnyben

A kétszeres világbajnok saját bevallása szerint Lando Norris áll hozzá legközelebb vetélytársai közül. A brit is viszonozta a gesztust: hollandul tanul, hogy Verstappen anyanyelvén beszélgethessenek.

részletek

Pattogó, de javuló (?) Ferrari – vasárnapi F1-es hírek

Verstappent Sennához hasonlítják, Norris még így is jobb szezonrajtot remél, hengerelt a Ducati a MotoGP-teszt zárónapján: egy helyen a nap legfőbb hírei.

részletek

Norris: Így is jobban kezdhetünk, mint tavaly

A McLaren pilótája állítja: tudták előre, hogy nehéz lesz a szezonkezdetük az F1-ben, de a brit szerint így is előrébb tartanak, mint egy éve.

részletek

Norris: Nagy szüksége van most rám a McLarennek

A McLaren már az előzetes várakozások szerint sem futott neki vérmes reményekkel a 2023-as idénynyitónak, de talán még annál is rosszabbul kezdtek, amire számítottak.

részletek

„Ha topcsapat akarunk lenni, a bakui csomaggal kellett volna kezdenünk” – Norris

Nem értékeli annyira rossznak a McLaren helyzetét a brit: szerinte csak nem tettek akkora lépést előre, mint a rivális F1-es csapatok.

részletek

Kiesés és utolsó hely – Ez állt a háttérben a McLarennél

Katasztrofálisan kezdődött a McLaren szezonja, Oscar Piastri kormánycsere után kiesett F1-es debütálásán, Lando Norris hatszor járt a bokszban pneumatikus probléma miatt.

részletek

Eldőlt vb-cím, váratlan Ferrari-motorhiba, Alonso győzhet idén – vasárnapi F1-es hírek

A Bahreini Nagydíj versenynapján még az is elhangzott, hogy a Red Bull megnyerhet minden idei futamot, a Ferrari és a Mercedes csak kesergett, míg az Aston Martin a fellegekben járt. Ez történt március 5-én.

részletek

„Legalább gyakoroltuk a kerékcserét” – Norris

Ennél nagyobb pozitívumot nem talált a brit a McLaren vasárnapi bahreini teljesítményében, bár szerinte pontszerzést vett el tőlük a technikai hiba.

részletek