DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Newgarden

IndyCar: Newgarden újabb győzelme

Pályafutása során először nyert Long Beachen Josef Newgarden, aki zsinórban második futamgyőzelmét aratta idén. A Penske pilótája ezúttal Romain Grosjeannal csapott össze az utolsó körökben.

részletek

IndyCar: Newgarden az utolsó métereken nyert

Igazi őrült befutót hozott az IndyCar széria idei második versenye, mely a szezon első oválpályás futama volt. Texasban Josef Newgarden egy hatalmas hajrával, a legvégén előzte meg csapattársát.

részletek

IndyCar-bajnok: Az F1 nem a pilóták bajnoksága

Az amerikai szériát 2017-ben és 2019-ben megnyerő Josef Newgarden szerint a Formula-1 fő vonzerejét az autók jelentik, ugyanakkor a versenyzők nem feltétlenül tudják megmutatni, mire képesek valójában.

részletek

Indycar: Newgarden nyert, O'Ward átvette a vezetést a pontversenyben

Josef Newgarden bejelentkezett harmadik bajnoki címéért, miután megnyerte a WWT Racewayen rendezett 500-as versenyt, a pontversenyben pedig O’Ward vette át a vezetést.

részletek

Newgarden magabiztos győzelmet aratott

A függetlenség napján került sor az idei 10. futamra Mid-Ohióban, ahol a rajt utáni baleseteket leszámítva viszonylag sima versenyt futott a mezőny, Newgarden pedig megszerezte idei első sikerét.

részletek

Newgarden drámája után Palou nyert a Road Americán

Hiába vezetett sokáig Josef Newgarden, a legvégén egy technikai hiba vette el a győzelmét. A Team Penske idei első győzelmét arathatta volna, ám Palou örülhetett a végén.

részletek

IndyCar: Nagy hajrá után duplázott a McLaren-pilóta

Hiába vezetett szinte végig Josef Newgarden a második detroiti futamon, egy hajrában történt újraindítást követően Patricio O’Ward tört az élre, s ezzel ő lett a szezon első duplázója.

részletek

Herta magabiztosan nyert a bajnokok előtt

Többször is elolvadt az előnye, a pole-ból induló 21 éves andrettis azonban egy pillanatra sem ingott meg St. Petersburgben, így győzni tudott Newgarden és Pagenaud előtt. Grosjean a 13. helyen.

részletek

Hiába Newgardené az őrült finálé, Dixon hatodszor bajnok

Elképesztően izgalmas és fordulatos versenyt hozott az IndyCar idei utolsó futama St. Petersburgben, amelyen azonban hiába győzött fő kihívója, az új-zélandi hatodszor is felért a csúcsra.

részletek

IndyCar: Power nyert, az utolsó versenyen dől el a bajnoki cím

A pénteken első indycaros dobogóját szerző Rinus VeeKay szombatra nem tudta átmenteni formáját, míg Josef Newgarden és Scott Dixon között tovább csökkent a különbség. Már csak egy verseny van hátra.

részletek

IndyCar: Newgarden nyert, közelített Dixonra

Végül elég nagy előnnyel húzta be a hétvége első futamát a címvédő, így jelentősen közelített a tabellát vezető Scott Dixonra - Alexander Rossi futott be a második helyen.

részletek

Power domináns győzelmet aratott Mid-Ohióban

A pole-ból induló ausztrál csak a bokszkiállások idejére engedte ki a kezéből a vezetést, így végre nyerni tudott idén. A bajnokságot vezető Scott Dixon tizedik lett, de így is jelentős az előnye.

részletek