Newey
Newey: Hamilton idén még erősebb lett
Lewis Hamiltont 2017-ben Mexikóban négyszeres világbajnokká koronázták. A britnek egy erős Ferrari és Sebastian Vettel adta fel a leckét, de végül ő jött ki győztesen a csatából.
részletekNewey: Ki kell találni valamit a halo helyett
Sokan megszólaltak már a 2018-ban bevezetett fejvédő eszközt illetően, ezúttal mérnöki szemmel láthatjuk a halót, ugyanis Adrian Newey beszélt a glória előnyeiről és hátrányairól.
részletekNewey: Verstappen még mindig hibázik
A Formula-1-be néhány éve berobbanó, azóta három futamgyőzelmet arató Red Bull-pilótának még mindig vannak gyengeségei, de Adrian Newey szerint ezeken hamarosan felülemelkedik.
részletekA Williams legjobb világbajnoki autója
A magas szintű technológia és innováció kincsestára volt az 1992-es Williams-Renault, amivel Nigel Mansell, a mezőnyt porrá verve szerezte meg pályafutása egyetlen világbajnoki címét.
részletekEz vár a Red Bull sztártervezőjére 2018-ban
Adrian Newey a korábbi éveknél nagyobb szerepet kapott az RB13-as tervezésében, a kérdésre azonban, hogy a következő szezonban mennyi munkája lesz a Red Bullnál, Christian Horner adta meg a választ.
részletekA sztártervező, aki elutasította a Mercedest
Adrian Newey, a többszörös világbajnok Red Bull tervezője elárulta, pár éve a Mercedes és a Ferrari is állásajánlattal kereste fel őt, ám épp depresszív időket átélve mindkettőre nemet mondott.
részletekŐrült precizitás uralkodott a McLarennél Ron Dennis idején
Kollégái és pályatársai számtalan alkalommal megkérdőjelezték az egykori McLaren-vezérigazgató munkamódszereit, melyek Adrian Newey szerint az F1-es csapat új gyárának megépítésekor egészen új dimenziókat értek el.
részletekÍgy működik a legális kémkedés az F1-ben
Nemrég megjelent önéletrajzi könyvében Adrian Newey, a sportág legtöbbre tartott szakembere mesélte el, milyen trükkökkel tudja szemügyre venni a rivális autókon használt megoldásokat.
részletekNewey: Felelős vagyok Senna halálában
Bár az Ayrton Senna halála miatti perben jogerősen felmentették a Williams csapatot, a közvélemény továbbra is technikai hibaként értékeli a brazil legenda végzetes balesetét.
részletekRetro - Nigel Mansell, a híres vörös ötös
Nigel Mansellnek, a Formula-1 1992-es világbajnokának rendkívül rögös útja volt, amíg megnyerte a világbajnoki címet. Videós és képes összeállításunk köszönti Mansellt a születésnapján.
részletekNewey beletalált? Kérdéseket vet fel a Red Bull új első szárnya
A Silverstone-ba hozott újítás már a régi Red Bullt idézi: feszegeti a határokat, elgondolkoztatja az ellenfeleket és lehet, hogy még az FIA-t is.
részletekNewey Aston Martinja F1-es köridőkre lesz képes
Még egy lenyűgöző információt árult el az autóógyár a Valkyrie-ről: az autó pályákra szánt verziója olyan köröket tud majd teljesíteni, mint a Formula-1 – ez új dimenzió a jelenlegi sportkocsik mellett.
részletek