Michelisz
Tassi Attila újra vezeti a bajnokságot a TCR-ben
Remekül teljesített a M1RA a TCR thaiföldi fordulóján, hiszen a magyar csapat 18 éves tehetsége, Tassi Attila két versenyhétvégével a szezon vége előtt visszaszerezte az első helyet Vernaytől.
részletekMichelisz: Catsburgot büntetni kellett volna
Rossz üzenetet sugall, hogy a szabálytalanul pole-pozíciót szerző hollandot felmentették, vélekedik Michelisz, aki a csapattársával, Monteiróval való ütközésről és a főverseny csapatutasításáról is beszélt az argentin hétvégét értékelő írásában.
részletekMichelisz megnyerte a főversenyt Catsburg defektje után
Michelisz Norbert karrierje hetedik WTCC-győzelmét aratta Argentínában, amiben a rajtnál Tiago Monteiro támadásainak kivédekezése, majd később az élen álló Nicky Catsburg balszerencséje is kellett.
részletekEhrlacher nyert Chilton büntetése után, Michelisz az első körben kiesett
Már az is meglepő teljesítmény volt Yann Ehrlachertől, hogy csak egyetlen pozíciót veszített a rajt után, és tartani tudta a második helyet: amelyből győzelem lett a vezető Tom Chilton vitatható büntetése után.
részletekIdei legrosszabb hétvégéjét zárta Michelisz csapata a TCR-ben
Bár a ballasztsúlyok is megnehezítették Tassi Attila helyzetét, a M1RA magyar pilótája két ütközés miatt egyik versenyét sem fejezte be - de csapattársa sem jutott be a pontszerzők közé.
részletekMichelisz idén először győzött a WTCC-ben
A pole-pozíciót egy végig kontrollált versenyre tudta váltani a Honda gyári pilótája. Eközben az akciókról a rajtot elrontó Rob Huff gondoskodott, aki a portugál utcai pályán keresztülgázolt a mezőny kétharmadán.
részletekMicheliszé a pole Monteiro hazájában
Michelisz Norbert idei második rajtelsőségét szerezte a WTCC-ben, ráadásul az egész nap vele azonos szinten teljesítő Tiago Monteiro az időmérő legvégén hibázott, így két autó is lesz a Honda-csapattársak között a rajtrácson.
részletekMichelisz-Huff csata az élen, Coronel hétvégéje véget ért
A délelőtti szabadedzést a Honda magyar pilótája zárta a legjobb idővel Vila Realban, majd délután második lett - a tűzoltónak ütköző Coronel nagyon hamar befejezte ezt a hétvégét.
részletekTCR: Tassi-dupla a Ringen!
Folytatta remekelését a M1RA fiatal magyar pilótája, és a második TCR-futamot is megnyerte a Hungaroring közönsége előtt. Tassi mellé Oriola és Moller állhatott fel a dobogón.
részletekTassi: Michelisz mentette meg a hátsómat
Eddig kellett várnia Tassi Attilának élete első győzelmére, ugyanis hazai közönség előtt autózva Michelisz Norbert kíséretével kettős sikert könyvelt el a M1RA a TCR első futamán.
részletekMichelisz elmondta, szándékosan engedte-e el Tassit
Magyar himnusztól zengett a Hungaroring, a M1RA első győzelme rögtön kettős siker lett: Michelisz Norbi úriemberként viselkedett a rajtnál, de vajon szándékosan hagyta győzni fiatal csapattársát?
részletekTCR: Tassi első győzelme Michelisz előtt
Felrobbanhatott a Hungaroring közönsége, hiszen Tassi Attila és Michelisz Norbert kettős magyar győzelmet aratott a volkswagenes Vernay előtt. A Zengő pilótái nem tudtak pontot szerezni.
részletek