DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

McLaren

Norris: Így is jobban kezdhetünk, mint tavaly

A McLaren pilótája állítja: tudták előre, hogy nehéz lesz a szezonkezdetük az F1-ben, de a brit szerint így is előrébb tartanak, mint egy éve.

részletek

Átalakuló Mercedes, Button a NASCAR-ban – pénteki F1-es hírek

Radikális változások a Mercedesnél, csak tréfált az Astonnal a Red Bull, ragaszkodik az egyoszlopos hátsó szárnyhoz a Ferrari: egy helyen a fő hírek.

részletek

„Már tudjuk, hogy hűség nem létezik” – megtanulta a leckét az Alpine

Oscar Piastri távozása rámutatott az Alpine szerződéseiben rejlő problémákra, a franciák mostantól nem fogják hagyni, hogy olyen könnyen távozzanak akadémistáik a csapat kötelékeiből.

részletek

Elkészült az új McLaren-szélcsatorna – júniustól lesz használható

Bár a régóta várt létesítmény már megépült, a műszerek telepítése és beállítása még hetekig eltart. Nyár elején kezdik az érdemi munkát – a jövő évi F1-es autóval.

részletek

Távozik a Ferrari egyik legfontosabb szakembere

Váratlanul elhagyja Maranellót a koncepcióért felelős szakember, David Sanchez – a mérnök maga mondhat fel és egy rivális F1-es csapathoz tarthat.

részletek

„Dupla pontszerzés lehetett volna” – a rémálom ellenére is bizakodó a McLaren

A lebőgést jelentő bahreini szereplés ellenére is látja a fényt az alagút végén a wokingiak új F1-es főnöke: szerinte a tempójuk felülmúlta a várakozásokat.

részletek

Stroll felépülése; szenvedő McLaren és Mercedes - kedd

Lance Stroll megosztotta felépülése minden részletét, a Mercedes koncepcióváltáson gondolkodik, a McLaren Bakura lesz kész, az Aston pedig csúcsra tör.

részletek

Újoncnéző: Meglepő, csonka és szürke első futam

Éppen az az elsőéves teljesítette a legerősebb szezonnyitót, akitől a legkevésbé vártuk. Sargeant, Piastri és De Vries bahreini produkciójára tekintettünk vissza.

részletek

Norris: Nagy szüksége van most rám a McLarennek

A McLaren már az előzetes várakozások szerint sem futott neki vérmes reményekkel a 2023-as idénynyitónak, de talán még annál is rosszabbul kezdtek, amire számítottak.

részletek

Teljesen új koncepcióra váltott, ezért ilyen rossz most a McLaren

Teljesen átszabja autóját erre az F1-es szezonra a McLaren, de lehetetlen volt elkészülniük az első futamra. Bakutól jöhet az igazi autó.

részletek

„Ha topcsapat akarunk lenni, a bakui csomaggal kellett volna kezdenünk” – Norris

Nem értékeli annyira rossznak a McLaren helyzetét a brit: szerinte csak nem tettek akkora lépést előre, mint a rivális F1-es csapatok.

részletek

Kiesés és utolsó hely – Ez állt a háttérben a McLarennél

Katasztrofálisan kezdődött a McLaren szezonja, Oscar Piastri kormánycsere után kiesett F1-es debütálásán, Lando Norris hatszor járt a bokszban pneumatikus probléma miatt.

részletek