DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap

McLaren

A többi csapat szerint is a Mercedes dobta a legnagyobbat

A rajongók jelentős részének a Mercedes W08 nyerte el legjobban a tetszését az új generációs autók sorából. A McLaren szakembere elmondta: a modell mérnöki szemmel is kiemelkedő a többi közül.

részletek

Erre várt Vandoorne egész életében

Stoffel Vandoorne idén már Fernando Alonso csapattársaként rója majd a köröket az F1-es mezőny tagjaként. A belga elmondása szerint a mai napon élete álma vált valóra az új McLaren bemutatásakor.

részletek

Mercedes-motorral nem lenne bajnok a McLaren

Továbbra is az a célja a McLaren F1-es csapatának, hogy a Hondával legyenek világbajnokok– az istálló hosszú távon tervez a gyártóval, szerintük ugyanis csak így lehetnek ők a legjobbak.

részletek

McLaren: Darth Vadertől Luke Skywalkerig

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója bízik benne, hogy a 2017-es F1-es autó új külseje mellett az eredmények is változást hoznak majd a csapat életében – ezzel ugyanis szponzorokat is szereznének.

részletek

Ekkor dönt Alonso a visszavonulásról

A McLaren autóbemutatóján a spanyolt arról is megkérdezték, a szezon mely pontján fog határozni, folytatja-e az F1-ben. Alonso mást is elárult: volt megkeresése télen a Mercedestől.

részletek

Mit jelképez a McLaren narancssárga színe?

Hosszú éveken át a szürke alapszín jellemezte a McLaren autóit: ennek intett búcsút a narancs-fekete festés. Több szempontból is új kezdetet jelent 2017 a csapat számára.

részletek

Alonso: Nem ígérünk, de attól még győzhetünk

A McLaren 2017-es autójának bemutatóján Fernando Alonso hangsúlyozta, a Formula-1 erőviszonyai sohasem írhatóak le egyszerű képletekkel, így felelőtlenség lenne máris megmondani, hogy mire lesz képes a csapat külsőleg jelentősen átalakult autója.

részletek

Lehullt a lepel: Narancssárga a McLaren

Erre várt mindenki: Wokingban és Tokióban egyidejűleg mutatták be az új McLaren MCL32-t, amely vadonatúj narancssárga-fekete színekben pompázik, némi fehérrel megspékelve.

részletek

A McLarené lett a brit szupertehetség

Lewis Hamilton óta nem volt ennyire eredményes juniorversenyzője a brit autósportnak – mostantól a McLaren felelőssége, hogy az F1-ig juttassa a tavaly háromból három bajnoki címet szerző 17 éves ászt.

részletek

Milyen idősek az F1-es csapatok?

Egy bizonyos számítás szerint a Red Bull a második legfiatalabb F1-es csapat, a Mercedes viszont a legöregebbek közé tartozik – vagy a legfiatalabbakhoz? Természetesen attól függ, hogyan számoljuk…

részletek

Retro – Alonso háromszoros világbajnok lenne

Ezzel a céllal vágott neki a 2007-es szezonnak a McLarennél – mindennek immáron több mint másfél évtizede, ám a spanyol azóta is „csak” kétszeres vb-győztesnek mondhatja magát…

részletek

Retro – Miért nem igazolta le a McLaren Schumachert?

Michael Schumacher és a Ferrari szinonimái egymásnak, pedig a német legjobb időszakát, a 2000-es éveket a McLarennél is tölthette volna. Ron Dennis 2005-ben ezen a napon beszélt arról először, miért nem tettek végül ajánlatot sem a versenyzőnek.

részletek