DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök

McLaren

Mennyire biztos Vandoorne helye a McLarennél?

Az elsőéves belga pilótának még nem sikerült pontot szereznie: hosszú távú szerződése miatt azonban nem gondol más csapatra, meg akarja várni a közös sikereket a McLaren-Hondával.

részletek

Miért lehet jobb a jövő évi Honda-motor?

A Honda elképesztően nagyot bukott 2017-ben eddig a tavalyi látható fejlődés után, de a jelenlegi koncepció jövőre kifizetődhet. Erre, ha minden igaz, meg is van a receptjük.

részletek

Három F1-es csapat is tesztelt a héten

A közösségi médiát böngészők a McLarenről, Haasról és Williamsről is láthattak friss, tesztelés közben készült fotókat: ők kerültek sorra a Pirelli gumifejlesztési programjában.

részletek

Nagy kételkedés a pajzzsal kapcsolatban

Sem a Halo, sem a pajzs nem tűnik úgy, hogy készen áll a 2018-as bevetésre, ebben a Ferrari, a McLaren és a Red Bull is egyetért. Vettel a Brit Nagydíj hétvégéjén kipróbálta, de szörnyű eredménnyel zárult.

részletek

Szinte biztos a McLaren-Honda folytatás

Közeledik az idő, amikor a McLaren bejelenti jövő évi motorszállítóját. A most nyilvánosságra került nyilatkozat után óriási valószínűsége van annak, hogy a wokingiak továbbra is a Hondával folytatják.

részletek

A Brit Nagydíj humoros oldala

A Brit Nagydíj hétvégéjén is bőven volt min mosolyogni, még ha nem is minden került képernyőre. Összeállításunk biztosan mosolyt csal a ti arcotokra is, főszereplők, Raikkönen, Alonso, Hamilton, Vettel és Kvjat többek között.

részletek

Jön a Spec-4 Honda-motor

A Honda tényleg egy percre sem áll le a kemény munkával, a harmadik specifikációjú erőforrás épp csak bekerült a McLarenbe, hozva némi javulást, máris tesztelés alatt a sokkal jobbnak ígérkező Spec-4-es.

részletek

Újabb jelölt a Honda-motorokra

Jelen állás szerint az is megtörténhet, hogy kettő, vagy egy csapat sem fog versenyezni a japánok F1-es erőforrásával jövőre, ezért a Honda állítólag egy harmadik csapattal is tárgyalásba kezdett.

részletek

Kifejezetten bizakodó a McLaren a Brit Nagydíj után

A McLaren még mindig nem tart ott, ahol kellene, de év elejéhez képest határozott javulást láthattunk Silverstone-ban, még ha ezúttal ez nem is járt pontszerzéssel. Beválni látszik az új motor is.

részletek

A McLaren keresi Alonso autójának hibáját

Fernando Alonso ismét kiállni kényszerült egy versenyből, de ezúttal nem a szokásos gonddal kellett megküzdenie. A wokingiak gőzerővel keresik, mi okozhatta a benzinpumpa meghibásodását.

részletek

Alonso utalt rá, mit csinálhat a jövőben

Noha a spanyol F1-es pilóta nem motorhiba miatt adta fel a Brit Nagydíjat, azt szeretné elérni csapatánál, hogy mihamarabb döntsék el, melyik gyártó motorjait fogják használni 2018-tól.

részletek

Nem motorhiba miatt esett ki Alonso

Fernando Alonso alatt idén már sokadszorra állt meg a McLaren-Honda, így meg sem kellett lepődni, amikor a spanyol félreállt a Brit Nagydíj közben. Most kivételesen nem a motor mondta be az unalmast.

részletek