DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

M1RA

WTCC: Egyik hondásnak sincs szerződése 2018-ra

A Honda nem döntött még szerepvállalásáról a bizonytalan jövőjű szériában, ennek megfelelően pedig pilótáikat, Micheliszt, Monteirót és Guerrierit is várakoztatják. A M1RA is szerepel az egyenletben.

részletek

Tassi ezüstérmet szerzett, és bajnoki címhez segítette a M1RA-t a TCR-ben

A szombaton rendezett két versennyel véget ért a TCR nemzetközi túraautó-bajnokság 2017-es szezonja, amely nagy magyar sikerrel zárult: Tassi Attila első futamos bravúrja révén a M1RA Motorsport megnyerte a csapatok bajnokságát, Atti pedig – 18 éves kora ellenére, sok tapasztalt vetélytársát maga mögött tudva – második helyen végzett!

részletek

Távolabbi, de nem esélytelen a cím Tassinak

Meglökték, bokszutca-áthajtásos büntetést is kapott, de ennek ellenére mentette a menthetőt a TCR kínai hétvégéjén a M1RA magyar pilótája. Mindkét futamon pontot szerzett, így egy fordulóval a vége előtt még mindig bajnokesélyes.

részletek

Tassi Attila nagy ellenszélben is dobogóesélyes Kínában

Az utolsó előtti fordulójához érkezett a TCR nemzetközi túraautóbajnokság. A bajnoki címért harcoló Tassi Attilának komoly pluszsúllyal kell megküzdenie Kínában, ennek ellenére a M1RA Motorsport 18 éves tehetsége dobogós esélyekkel várja a vasárnapi futamokat a mai időmérő után.

részletek

Akár a WTCC-ben is indulhat Michelisz Norbi csapata

Még elég sok a kérdőjel Michelisz Norbert és csapata, sőt az egész túraautózás jövőjét illetően, de a többszörös világbajnoki futamgyőztes egy rajongói kérdezz-felelek során vázolta a lehetőségeket.

részletek

Tassi Attila újra vezeti a bajnokságot a TCR-ben

Remekül teljesített a M1RA a TCR thaiföldi fordulóján, hiszen a magyar csapat 18 éves tehetsége, Tassi Attila két versenyhétvégével a szezon vége előtt visszaszerezte az első helyet Vernaytől.

részletek

Az 1. futamon kilökték, a másodikon defektet kapott Tassi

Éllovasként érkezett meg Oscherslebenbe Tassi Attila a TCR nemzetközi túraautó-bajnokságban, de szerzett pont nélkül kénytelen távozni Németországból. A M1RA 18 éves bajnokaspiránsát nem elég, hogy a mezőny legkomolyabb büntetősúlya hátráltatta, az első futamon egyik legnagyobb riválisa kilökte őt, a másodikon pedig defekt akadályozta meg a pontszerzésben.

részletek

Idei legrosszabb hétvégéjét zárta Michelisz csapata a TCR-ben

Bár a ballasztsúlyok is megnehezítették Tassi Attila helyzetét, a M1RA magyar pilótája két ütközés miatt egyik versenyét sem fejezte be - de csapattársa sem jutott be a pontszerzők közé.

részletek

Tassi Attila piszkosul nehéz helyzetbe került Oscherslebenben

Három héttel ezelőtt a Hungaroringen mindkét futamot megnyerte Tassi Attila, és ezzel a M1RA 18 éves versenyzője átvette a vezetést a TCR nemzetközi túraautó-bajnokságban. Teljesítményét egy „potyautasnyi” pluszsúllyal büntették a szabályok, és ez alaposan megfogta a Hondáját a bajnokság hetedik fordulójában az oscherslebeni időmérőn.

részletek

Tassi: Ez a legjobb módja az ünneplésnek

A M1RA fiatal versenyzője a második futamot is behúzta a Hungaroringen. Attila elárulta, nemrég töltötte be 18. életévét, amit jobb módon nem is ünnepelhetett volna, mint ezzel a kettős győzelemmel.

részletek

TCR: Tassi-dupla a Ringen!

Folytatta remekelését a M1RA fiatal magyar pilótája, és a második TCR-futamot is megnyerte a Hungaroring közönsége előtt. Tassi mellé Oriola és Moller állhatott fel a dobogón.

részletek

Michelisz elmondta, szándékosan engedte-e el Tassit

Magyar himnusztól zengett a Hungaroring, a M1RA első győzelme rögtön kettős siker lett: Michelisz Norbi úriemberként viselkedett a rajtnál, de vajon szándékosan hagyta győzni fiatal csapattársát?

részletek