DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

M1RA

Győzni akar a M1RA az E-sport bajnokságban

Bejelentették a 2019-es FIA WTCR e-sportbajnokság indulását, amelyen a M1RA mind a négy szimulátor-versenyzője indul. A cél, hogy eljussanak a december 14-i malajziai döntőbe, amely a WTCR ottani szezonzárójával esik egybe.

részletek

Debütál a M1RA e-sportcsapata

Michelisz Norbert szimulátoron kezdte az autóversenyzést, és most a Bári Dáviddal közösen alapított versenycsapata, a M1RA e-sportolókkal bővült. Rögtön komoly nemzetközi megméretésen mutatkozik be a magyar formáció: a hétvégi Le Mans-i 24 órás szimulátorversenyen a legutóbbi Forma–1-es futamot megnyerő Max Verstappen is részt vesz.

részletek

Különleges programmal készült Spára Nagy Dániel

Újabb legendás helyszínen, Spa-Franchochamps-ban folytatódik a bajnokság a TCR Európa-kupában szereplő Nagy Dániel számára. A M1RA magyar versenyzője jelenleg 11. helyen áll összetettben, de azt mondja, két forduló után még mindig korai messzemenő következtetéseket levonni, habár az már most látszik, hogy minden korábbinál szorosabb a mezőny. A belgiumi hétvége előtt Dani egy különleges programon is részt vett, aminek természetesen köze van a Hyundaihoz.

részletek

A M1RA versenyzői a Hyundai tehetségprogramban

Megnevezte a Hyundai Motorsport a korábban bejelentett Junior programjába beválasztott autóversenyzőket. A gyártótól hivatalos támogatást kapó öt tehetség közé a M1RA mindkét 2019-es versenyzője, Nagy Dániel és Luca Engstler is bekerült, akik a hétvégén a Hungaroringen kezdik meg a szezont az Európa-kupában.

részletek

Új zengős pilóta a TCR Európa-kupa nevezési listáján

Szerda este közzétették a jövő hétvégén a Hungaroringen rajtoló TCR Europe 2019-es indulóinak listáját, amelyből kiderült, hogy nemcsak a M1RA-ért és Nagy Dánielért szoríthatnak idén a magyar szurkolók.

részletek

Leleplezte versenyautói idei külsejét a M1RA

A gyártóval kiépített szoros kapcsolatot kifejezve és a Hyundai i30 N szériát erősítve kék alapszínt kaptak a M1RA autói a TCR Európa-kupa 2019-es szezonjára. A Nagy Dániel és Luca Engstler által vezetett két Hyundai i30 N TCR-rel a bajnoki címre hajt a csapat.

részletek

Megnevezte 2019-es pilótapárosát a M1RA

Hivatalossá vált, hogy 2018 után idén is a TCR Európa-kupában indul a M1RA. A magyar csapat továbbra is Hyundai i30 N TCR versenyautókkal áll rajthoz, amelyeket Nagy Dániel és Luca Engstler vezet majd az április 27-28-án a Hungaroringen kezdődő, 14 futamból álló szezonban.

részletek

Megvan Nagy első győzelme a TCR Europe-ban

Harmadik helyről indult, majd egyre feljebb tudott zárkózni, ezzel pedig első futamgyőzelmét aratta Nagy Dániel a TCR Europe sorozatában, ezzel pedig összetettben már második. Tassi és csapattársa is pontszerző.

részletek

Tavalyi TCR-bajnok a M1RA második versenyzője

Az elmúlt hétvégén nagy sikert ért el a M1RA, amely az FIA WTCR magyarországi fordulójában szabadkártyásként egy autóval indult. Nagy Dániel két világbajnok, Rob Huff és Yvan Muller közé ékelődve ért el második helyezést, amivel Michelisz Norbert után ő lett a második magyar túraautós, aki a világbajnokság és a világkupa történetében dobogóra állt.

részletek

Michelisz csapata is indul a magyar WTCR-futamon

Michelisz Norbert csapata, a M1RA szabadkártyát kapott a Hungaroringre és Nagy Dániellel a volán mögött indíthat egy autót a magyar WTCR-futamon.

részletek

Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a M1RA 2018-ban: címvédésre. Elviekben azért lehetetlen, mert a TCR International Series, amelynek tavaly elhódította a csapatbajnoki címét, erre az évre megszűnt. Gyakorlatilag azonban a sorozat helyét a TCR Európa-kupa veszi át, a M1RA pedig a kategória talán legkeresettebb technikájával, a Hyundai i30 N TCR-rel ebben a bajnokságban indul. A magyar csapat egyik autóját a WTCC-s pontszerző Nagy Dániel vezeti majd.

részletek

Hivatalos: Hyundaira vált Michelisz csapata

A TCR tavalyi topbajnokságának legjobb csapataként a M1RA a csúcson maradna. Ennek érdekében két Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóval áll rajthoz 2018-ban - valahol.

részletek