DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Interlagos

Hamilton: 2008-at senki sem manipulálta…

Az akkori interlagosi finálé másik főszereplőjével, Timo Glockkal együtt tekintett vissza a 14 évvel ezelőtti eseményekre a brit, aki újfent utalást tett arra, hogy a tavalyi szezonzárót manipulálták.

részletek

Podcast: Russell-könnyek és belháborúk

A szezon egyik legemlékezetesebb hétvégéje elképesztő történeteket hozott, így aztán a futamértékelő is közel kétórásra hízott: fókuszban Magnussen, Russell, a Red Bull, Alonso és Hülkenberg.

részletek

Perez: Mindent megbeszéltünk Maxszal

A Red Bull mexikói versenyzője a közösségi oldalán úgy fogalmazott: már maguk mögött is hagyták az Interlagosban történteket, és továbbra is remek csapatként fognak együtt dolgozni a hollanddal.

részletek

Sao Pauló-i Nagydíj - A rajtrács

Motorcsere okozta büntetés és a szombaton történt kihágások miatti szankciók kavarják fel a rajtsorrendet, amely ezúttal a szokásostól eltérően a sprintfutamon alakult ki.

részletek

Magnussen meg sem próbálta tartani az élmenőket

Nagyon élvezte az élen töltött első köröket a dán, de tudta, hogy irreális feladat lenne a három nagycsapat ellen harcolni, így inkább a közvetlen riválisokra és a pontszerzésre fókuszált a Haasszal.

részletek

Alonso: Már csak egy verseny, és végre vége!

„Egész évben kicsit ilyen volt” – fogalmazott csapattársa kapcsán az Oconnal ismét összeérő spanyol. A francia szerint a kétszeres vb-első a semmiből jött, és vasárnapra le fog higgadni.

részletek

Verstappen: A lágy gumin sem lettünk volna elég gyorsak

A vártnál sokkal nagyobb gumikopással szembesült a brazil sprinten a regnáló világbajnok, aki egyelőre verhetetlennek érzi a Mercedeseket. A szárnysérülés semmit sem számított szerinte.

részletek

Sainz: A második hely volt a maximum

Carlos Sainz az ötödik helyről startolva a második pozícióig küzdötte fel magát a szombat esti sprintfutamon: elégedetten értékelt a csapat tempóját illetően és érdekes futamot jósol holnapra.

részletek

Hamilton: Csapatként kell magunk mögött tartani a többieket

A nyolcadik helyről startolva harmadik lett a sprinten a hétszeres F1-es világbajnok, aki Sainz büntetésével viszont az első sorból indulhat vasárnap. Célja a győzelem a brazil közönség előtt.

részletek

Russell parádés csatában nyerte a sprintet

Hihetetlen izgalmakat hozott a sprint Interlagosban: Russell a közepes gumikat választó Verstappennel vívott nagyot és győzött. Sainz és Hamilton a háromban, a világbajnok csak a negyedik helyen.

részletek

Haas-szendvicsben a mezőny – a brazil sprint rajtrácsa

Kevin Magnussen a pole-ban, nagyágyúk a top 10 végén: alaposan felkavart rajtsorrendben vág neki az F1-es mezőny a 2022-es idény utolsó sprintkvalifikációjának a Sao Pauló-i Nagydíjon.

részletek

Ocon az élen a tét nélküli edzésen

Jól szerepeltek az Alpine-ok a szombati második szabadedzésen, hiszen Esteban Ocon érte el a legjobb köridőt, Fernando Alonso pedig a negyedik helyen végzett. A mezőny többsége a gumikat próbálgatta.

részletek