DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Indy500

Brownt lenyűgözi Alonso mentalitása

A kétszeres világbajnok szinte csak a motorsportnak él, és ha tehetné, állandóan versenyezne. Zak Brown szerint ilyen hozzáállás kell egy igazi vérbeli versenyzőnek.

részletek

A McLaren teljesítheti a rajongók akaratát

Számtalan ikonikus festése volt már az elmúlt évtizedekben a wokingi istállónak, idén is merőben más színt választott. Az Indy 500-as részvétel óta azonban mindenki kedvence lett a különleges sárga.

részletek

A McLaren 2018-ban nem indul az Indy 500-on

Az idei évben Fernando Alonso a wokingiaknak és a Hondának köszönhetően részt vehetett a rangos tengerentúli eseményen, és nem is szerepelt rosszul. A következő szezonban erre biztos nem lesz példa.

részletek

Alonso szívességet tett az IndyCarnak, de örülnek, hogy nem nyert

A korábban F1-ben, jelenleg tengerentúlon versenyző Max Chilton szerint a kétszeres világbajnok próbálkozásának egyetlen hátulütője az volt, hogy egyesek a mezőny erősségét kérdőjelezték meg.

részletek

Hamilton csak legyint a tripla koronára

Lewis Hamilton nem osztozik Fernando Alonso lelkesedésében az autósport csúcsát jelentő hármas korona iránt, és a Formula-1 utáni életében sem tervezi, hogy erre a címre törjön.

részletek

Alonso a Red Bull példáját követné

Az energiaitalos alakulat nem a leggyorsabb autóval rendelkezett a 2017-es szezonban sem, mégis győzelmekért és dobogókért harcoltak. A spanyol szerint ez a McLarennek is lehetséges lesz 2018-tól.

részletek

Alonso nem helyezi magát nyomás alá

2018-ban ismét megnőnek az elvárások a McLaren és Fernando Alonso irányába is. A spanyol azonban semmiképpen nem nehezíti meg saját dolgát sem a Formula-1-ben, sem a tripla koronával kapcsolatban.

részletek

Danica Patrick sírva jelentette be visszavonulását – és hogy búcsúként ott lesz a 2018-as Indy 500-on

A világ egyik, ha nem a legnépszerűbb autóversenyző-hölgye rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy utolsó szezonját teljesíti a NASCAR Cup-szériájában, egyúttal azt is, hogy 2011 után még egyszer elindul az Indy 500-on.

részletek

Retro – A félig vak Indy-győztes

Ő volt az első, aki kétszer megnyerte az 500 mérföldest, amerikai bajnoki címet szerzett és sebességrekordot döntött: mindezt egy óriási testi hátránnyal, úgy, hogy fél szemével nem látott.

részletek

Alonso: Bármilyen autóval, bárhol versenyeznék!

Könnyen lehet, hogy az Indy 500-at követően Le Mans felé terelődik a spanyol F1-es pilóta figyelme, ugyanis szinte teljesen biztos, hogy ott lesz a Daytonai 24 óráson - ha rajta múlna, minden hétvégén autóba ülne.

részletek

Még narancssárgább lehet jövőre a McLaren

A McLaren istálló többször is élen járt a szurkolók szívét megdobogtató versenyautó-festéseivel az elmúlt évtizedekben. Jövőre a jelek szerint egy igazi klasszikus színvilágot kaphatnak a wokingiak.

részletek

Hamilton oválpályán tesztelt titokban

A Mercedes háromszoros világbajnoka ezen a héten tesztelt életében először oválpályán. Annyira megtetszett neki Sato gyűrűje, hogy fejébe vette az Indy 500 megnyerését a brit ász?

részletek