DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Imola

Nem számított ilyen teljesítményre Tsunoda

Hiába ment már pénteken is jól, a Visa RB japánja magát is meglepte az imolai F1-es időmérőn nyújtott produkcióval – bár így sem volt teljesen elégedett.

részletek

Az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj rajtrácsa

Imolában is Verstappen indul az élről, Norris mellőle, a Ferrarik mögüle, meglepő nevek az első tízben: így vág neki az F1-es mezőny az imolai futamnak.

részletek

Túlhájpolták a Ferrari imolai F1-es fejlesztéseit?

Sainz szerint ez történt: ők a számok alapján látták, hogy nincs szó jelentős ugrásról, így a spanyol erre a teljesítményre is számított. Leclerc szerint Imola nem mérvadó.

részletek

„Nem tudtam elérni George szintjét” – Hamilton

A brit és csapattársa is úgy érzi, Russell hatodik helye volt a maximum az imolai F1-es időmérőn. A hétszeres világbajnok továbbra is segíti a Mercedes munkáját.

részletek

Így segített Hülkenberg Verstappen pole-jában

Közös csapatmunka érdeme a címvédő imolai F1-es rajtelsősége, de a Q3-as körében a Haas által nyújtott szélárnyék is döntő jelentőségű volt.

részletek

Helyszíni: Csoda Imolában, de nem úgy...

A nagy visszatérők napja volt a szombati az F1-ben: helyszíni bejelentkezésünk az Emilia-romagnai Nagydíj paddockjából.

részletek

Verstappen pole, magyar példa – mai hírek

Max Verstappen pályafutása 39. rajtelsőségét szerezte az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzésén, Stefano Domenicali pedig példaként beszélt a Hungaroringről – hozzuk a mai nap híreit.

részletek

Altattak a riválisok – véli Leclerc

A Ferrari számára a várakozásoknál gyengébben végződött az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzése.

részletek

Perez időmérője már a Q1-ben megpecsételődött

A mexikói szerint már az időmérő első szakaszában elcsúszott gumistratégia megnehezítette számára az imolai időmérőt, amelyről tudja, hogy több volt benne.

részletek

Ez történt az F1 időmérő edzésén

Jön a kvalifikáció Emilia-Romagnában: a három szabadedzés alapján szoros különbségek várhatók, és a levegőben van egy szokatlan rajtsorrend is. Közvetítjük az eseményeket.

részletek

F2, F3: Az utolsó kör döntött a sprinteken

Az F2-es és az F3-as sprintverseny is az utolsó körben dőlt el Imolában. Az F1-es ülésre hajtó Bearman és Antonelli csak az ötödik és tizenegyedik helyen végzett.

részletek

Piastri az élen a kvalifikáció előtt – Alonso és Perez a falban zárt

Oscar Piastri zárta az élen a Fernando Alonso és Sergio Perez balesetei miatt két piros zászlós megszakítással tarkított harmadik szabadedzést.

részletek