Honda
Utolsó idényére is új motort épít a Honda
Hiába szállnak ki a 2021-es szezon végén, a következő évadban sem hagyják cserben a Red Bullt és az Alpha Taurit, a japánok ugyanis teljesen új erőforrást ígérnek, amellyel a céljuk a vb-cím.
részletekHonda: Több dolgon kell változtatnunk, mint vártuk
Már a HRC-nél sem tagadják, hogy Marc Marquez távollétében egyelőre nem tudják felvenni a versenyt az élmezőnnyel: a problémájuk forrásának a Michelin új szerkezetű hátsó gumiját tekintik.
részletekRed Bull: Voltunk már ilyen helyzetben
A Honda távozása miatt nehéz időszak vár a Red Bullra és az Alpha Taurira, de Christian Horner leszögezte: a két csapat elkötelezett az F1 mellett, és meg fogja találni a számára legjobb erőforrást.
részletekVáratlan bejelentés: 2021 végén kiszáll a Honda!
A japán motorgyártó a semmiből sokkolta az F1-es paddockot pénteken, egy tokiói sajtótájékoztatón ugyanis bejelentették, hogy a következő évad végén távoznak a száguldó cirkuszból.
részletekVáltoztatott a motorján a Honda Mugello után
Kivizsgálták Max Verstappen két héttel ezelőtti toszkán kiesésének okát, és úgy érzik, sikerült orvosolniuk a problémákat, hogy azok ne ismétlődhessenek meg a következő versenyeken.
részletekLorenzo majdnem visszatért a Ducatival
Korábban folyamatosan pletykáltak róla, hogy a visszavonult spanyol újra a bolognaiaknál versenyezhet – most maga az érintett erősítette meg, hogy valóban majdnem aláírták a szerződést.
részletekVerstappen besokallt, érik a balhé?
Lapunk értesülései szerint csak a külvilág felé mutatja azt, hogy nyugodt és beletörődött, valójában viszont egyre feszültebb a hangulat a holland körül: nehezen emészti meg a technikai hibákat.
részletekA Honda még nem tudja, hogy mi a baj
A japánok szerint a gond nem kicsi, ráadásul a hatása is nagy - Oroszországra valószínűleg motort cserélnek Max Verstappennek, most pedig a részletes kivizsgálás zajlik.
részletekEzért kényszerült kiállni Verstappen
Eleve rossz napja volt a hollandnak, a sorsát pedig egy motorprobléma pecsételte meg véglegesen. A Red Bull versenyzői remélik, az Alpha Taurinál eközben rendesen megünneplik Pierre Gasly győzelmét.
részletekÉppen a Honda járhatta meg a legjobban a tiltással
Bár előzetesen arra lehetett számítani, hogy csökkenni fog a Mercedesek előnye az időmérős motormód betiltásával, épp ellenkezőleg, a Honda lassult be kissé a riválisokhoz képest.
részletekGasly Monzában is szárnyal
A szabadedzéseken folyamatosan a legjobbak között láthattuk a rövid és hosszú etapokon is remek tempóval jelentkező franciát, aki nem esélytelen egy újabb dobogóra az Alpha Taurival.
részletekTassi: Ez a tökéletes felállás a fejlődéshez és az erős eredményekhez
Idén már nem két külön, hanem tulajdonképpen egy csapatban indul a négy hondás versenyző a WTCR-ben: a fiatal magyar pilóta szerint már tavaly is ugyanezt kellett volna tenniük.
részletek