DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Hockenheim

Wolff: Még mindig a Mercedes a legjobb

Bár a Mercedes számára nem sikerült túl jól az elmúlt néhány verseny, de Toto Wolff továbbra is szentül hiszi, hogy a Mercedesé a leggyorsabb autó a mezőnyben, és bizakodóan várja a Német Nagydíjat.

részletek

Alonso: A futamokon jól teljesítünk

A McLaren-Renault leggyengébb pontja idén az időmérős teljesítmény, ami meghatározza a teljes hétvégét. Fernando Alonso és Gil de Ferran is fejlődésre számít a következő helyszíneken.

részletek

Renault: A hátsó gumikra kell majd vigyázni

A 2018-as évben fontos szerepet játszanak az abroncsok, és nem lesz ez másként a Német Nagydíjon sem, a Renault technikai igazgatója, Bob Bell szerint ugyanis Hockenheimben is ez lesz a kulcskérdés.

részletek

Latifi: Nagyon várom Hockenheimet

Nicholas Latifi a hétvégén újra Formula-1-es autóba ülhet, hiszen Esteban Ocon Force Indiáját örökli meg az első szabadedzésre a Német Nagydíj során, amely pályán már versenyzett is korábban.

részletek

Két kanyart lesz érdemes figyelni a Német Nagydíjon

A pilótáknak meg kell ismerkedniük a pályával az első edzésen, hívta fel a figyelmet Carlos Sainz, hiszen a nagydíj tavalyi törlése miatt még sosem jártak az új generációs F1-es autók Hockenheimben.

részletek

Verstappen holland invázióra számít

A Red Bullnak Németországban jobb esélyei lesznek, mint Silverstone-ban, a helyszín pedig közel van Hollandiához. Max Verstappen arra számít, hogy Hockenheimet is ellepik hazája szurkolói.

részletek

Hülkenberg alig várja hazai versenyét

Nico Hülkenberg már alig várja, hogy újra hazai közönség előtt versenyezhessen, mivel egy év kihagyás után tér vissza újra a Formula-1-es mezőny Németországba. Hockenheim az egyik kedvenc pályája.

részletek

Ricciardo: Sok előzésre számíthatunk

Az elmúlt másfél évben több pályán is az előzések hiányára panaszkodnak a legtöbben. Daniel Ricciardo szerint ez Hockenheimben nem így lesz, számos helycserét láthatunk majd a versenyen.

részletek

Vettel célja otthon is győzni

A Formula-1-es mezőny következő állomása Hockenheim, Sebastian Vettel viszont még sosem nyert ezen a pályán. Itt járt először F1-es nagydíjon, most minden esélye megvan a győzelemre.

részletek

Jövőre elmaradhat a Német Nagydíj

A Formula-1 döntéshozói hamarosan nyilvánosságra hozzák a 2019-es versenynaptárat, melyben valószínűleg nem szerepel majd a Német Nagydíj, mivel pénzügyi akadályokba ütköztek a szervezők.

részletek

Berlinbe költözhet át az F1-es Német Nagydíj

Idén még ellátogat Hockenheimbe a száguldó cirkusz, azonban a folytatásról még nem született döntés a Formula-1 vezetői és a Német Nagydíj jelenlegi szervezői között.

részletek

Keszthelyi Vivien dupla dobogóval kezdett a GT-ben

Remek sikerekkel kezdte nagy túraautós(GT) pályafutását Keszthelyi Vivien, aki Audi R8 LMS kupasorozat nyitóhétvégéjén mindkét futamát követően a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett.

részletek