DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

H-MotoTeam

Kis Viktória: „A célom minimum egy első helyezés begyűjtése a mostani hétvégén!”

Bár már csak egy hét van hátra karácsonyig, a H-Moto Team színeiben versenyző Kis Viktória számára még nem ért véget a 2014-es esztendő. A hétvégén rendezik ugyanis a Losail Ázsia Bajnokság harmadik fordulóját Katarban, ahol az összetett pontverseny második helyén álló pilóta ezúttal is a futamgyőzelmeket veszi célba.

részletek

A H-Moto Team egyik legsikeresebb évét zárta

A magyar H-Moto Team számára rendkívül mozgalmasan alakult a 2014-es szezon, hiszen a korábbinál több versenyzőt, beleértve két külföldi pilótát indítottak a különböző hazai és nemzetközi sorozatokban. Kelemen Krisztián csapatfőnök szerint az alakulat egyik legeredményesebb idénye volt a mostani, Kovács Bálint személyében pedig a jövő egyik nagy reménységét is megtalálták.

részletek

Kis Viktória: Életem eddigi legizgalmasabb versenye volt

Kis Viktória felemás versenynapot teljesített a Losail Ázsia Bajnokság 2014/2015-ös idényének második katari állomásán: a H-Moto Team versenyzője az első futamon kategóriája első helyéről csúszott ki váltóhiba miatt, a másodikon viszont óriási küzdelemben és hatalmas felzárkózást bemutatva mindössze egyetlen századmásodperccel maradt le a győzelemről.

részletek

Kis Viktória kategóriája 2. helyén zárta a katari időmérőt

A hétvégén rendezik a Losail Ázsia Bajnokság 2014/2015-ös szezonjának második fordulóját Katarban, ahol a magyar színeket a H-Moto Team versenyzője, Kis Viktória képviseli. A fiatal motoros a pénteki időmérőn a második helyre kvalifikálta magát kategóriájában, így jó esélye van arra, hogy szombaton újabb dobogós helyezésekkel gazdagodjon.

részletek

Kis Viktória: Egy nem hivatalos első és egy második hely a hétvége mérlege

Kis Viktória remek eredményekkel zárta a Losail Ázsia Bajnokság 2014/2015-ös idényének első hétvégéjét: a H-Moto Team versenyzője mindkét szombati versenyen másodikként értékelték Katarban, ám az első futamon csak az időmérés hibája miatt nyilvánították egyik riválisát győztesnek, így könnyen lehet, hogy a hivatalos eredményben már a magyar motoros neve fog elsőként szerepelni.

részletek

Kis Viktória: A célom az, hogy kétszer szóljon a magyar himnusz

A hétvégén megkezdődik a Losail Ázsia Bajnokság 2014/2015-ös szezonja, amelynek első fordulóján a magyar H-Moto Team színeit képviselő Kis Viktória is rajthoz áll. A 2012-ben az év női motorversenyzőjének megválasztott pilóta célja, hogy mindkét futamot megnyerje szombaton, és ezzel elindítsa a bajnoki címért folytatott hadjáratát.

részletek