DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Gutierrez

„Már nagyon kiéheztem a versenyzésre!”

A tavalyi szezont a Ferrari tartalékversenyzőjeként töltő Esteban Gutierrez már alig várja, hogy ismét F1-es futamon állhasson rajthoz. A Haas pilótája elárulta, mi lesz a fő céljuk a teszteken.

részletek

Megérkezett az első tesztfelállás

Az F1 tizenegy csapata közül a Haas volt az első, amely elárulta, melyik nap mely pilótáját ülteti autóba a két barcelonai teszten. Grosjean és Gutierrez a rájuk váró feladatokról is nyilatkozott.

részletek

Ők készítik a Haas-versenyzők overalljait

Partnerségi megállapodást kötött a Haas F1-es csapata és az Alpinestars, így a cég biztosítja majd Grosjean és Gutierrez öltözékét, valamint a további szükséges versenyzői kiegészítőket.

részletek

Kik lehetnek Pastor Maldonado utódai?

Maldonado távozása után ki lesz a Formula-1 új karambolkirálya? Jelöltek vannak a fiatalok között, nézzük, hogy ki veheti át a venezuelai örökségét az idei szezonban.

részletek

Ekkor röffentik be a Haas motorját

Hamarosan, még a hivatalos F1-es tesztek megkezdése előtt feldübörög a Haas újonnan épített, 2016-os versenygépének motorja, jelentette be az istálló csapatfőnöke.

részletek

„Kockázatos volt a Ferrarihoz szerződni”

Esteban Gutierrez szerint élete és karrierje legnagyobb kockázatát vállalta azzal, hogy a Saubernél eltöltött két F1-es éve után a Ferrarihoz szerződött tartalékversenyzőként.

részletek

Haas: A pilótáink nagyszerűen kiegészítik egymást

Az amerikai alakulat két tapasztalt pilótával vág neki első F1-es szezonjának 2016-ban - a csapattulajdonos szerint Romain Grosjean és Esteban Gutierrez nagyszerűen kiegészítik egymást.

részletek

Gutierrez eddig nem beszélt Grosjeannal

Hat év után érkezik új csapat az F1-be a Haas képében, és az amerikai brigád a szezon rajtjától fogva a pontszerzésre készül – legalábbis a Ferraritól igazolt pilóta, Esteban Gutierrez szerint.

részletek

Fontos döntésben segítette Grosjean a csapatát

Romain Grosjean is jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Esteban Gutierrez 2016-ban lehetőséget kaphasson a Haas F1-es istállójától – árulta el a csapatfőnök.

részletek

Haas: A legjobb pilóták vannak nálunk

A csapat megígérte, hogy az elérhető legjobb versenyzőket szerzi meg, és így is tett. Grosjean tapasztalata és Gutierrez Ferrari-ismerete nagy segítség lesz az első F1-es szezonban.

részletek

Milyen újdonságok várnak ránk 2016-ban?

Bár alapvető szabálymódosításokról nem beszélhetünk, idén is több dolog változik az F1-ben: új csapat csatlakozik a mezőnyhöz, új helyszín került be a naptárba és többféle gumit kínál a Pirelli.

részletek

„Jó időszak következik az F1 számára”

Így véli az idei évet a Ferrari tesztpilótájaként töltő, jövőre azonban a Haas színeiben a versenyzéshez visszatérő Esteban Gutierrez, aki szerint 2016-ban szorosabb küzdelemre számíthatunk az F1-ben.

részletek