DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Formula-1

Hamilton: Az FE lassabb a Formula-Fordnál is

Bár tiszteli az elektromos sorozatot, Lewis Hamilton tervei szerint sosem szerződik a Formula-E-be, leginkább annak lassúsága miatt. A brit ereiben azonban benzin folyik, nem tud mást elképzelni.

részletek

A Pirelli elégedett 2018-cal és magabiztos a jövő évvel kapcsolatban

Átlagos, „normális” tesztet zárt a Pirelli a Hungaroringen a gyár első embere, Mario Isola szerint. Az olasz szakember elmondta, a gyárnál alapvetően elégedettek az idei gumikínálat működésével, bár előfordulhatnak változások. Szóba került a jövő év is, holott még hivatalosan el sem dőlt, ki szállítja a gumit 2019-ben a mezőnynek.

részletek

Egy úriember elbúcsúzott - Gerstl Péter (1947–2018)

Nem sokkal a Magyar Nagydíj előtt, szinte napra pontosan hat évvel üzlettársa és jó barátja, Frank Tamás után elhunyt Gerstl Péter, a Hungaroring alelnöke, az Ostermann Forma–1 Kft. ügyvezető igazgatója.

részletek

Akár minden egyes versenyző pontot kaphat az F1-ben

Alapjaiban változhat meg a Formula-1 pontszámítási rendszere, ha a Liberty keresztül tudja vinni azt a tervet, amiről pénteken szó esett a Stratégiai Csoport találkozóján.

részletek

Alonso is nézi a foci vb-t

Fernando Alonso a saját maga által vállalt sűrű program mellett egyébként sem unatkozik, de szabadidejében is talál magának elfoglaltságot: a futball-világbajnokság lelkes nézőjévé avanzsál.

részletek

Korábbi F1-es riválisa is várja az IndyCarba Fernando Alonsót

A korábbi F1-es rivális, Max Chilton azt gyanítja, hogy ha Fernando Alonso idén a Toyotával nyerni tudna Le Mans-ban, akkor 2019-et már az IndyCarban kezdené meg.

részletek

Nem elsősorban a McLaren formáján múlik, marad-e Alonso a Formula-1-ben

Fernando Alonso elmondta, sokkal inkább az F1 általános helyzetét veszi majd figyelembe, amikor arról dönt, marad-e a Formula-1-ben, és nem a McLaren teljesítménye lesz a legfontosabb tényező ebben.

részletek

„Alonso nélkül a McLaren a Williams sorsára jut”

Így véli legalábbis az F1-ből tavaly kipenderített angol, Jolyon Palmer, aki szerint bár Lando Norris reményt adhat a jövőre, de Alonso cípőjébe ő sem biztos, hogy bele tudna lépni.

részletek

Főnöke sem tudja még, mihez kezd Alonso 2019-ben

A McLaren első embere, Zak Brown sem tudja még, mihez kezd 2019-ben Fernando Alonso, és csak reménykedni tud abban, hogy a kétszeres világbajnok marad a McLarennél. Kérdés, hogy az F1-ben vagy az IndyCarban.

részletek

Nem kukázza a 2018-as évet a Williams

Szó sincs arról, hogy feladná az idei F1-es szezont a szebb napokat látott, jelenleg sereghajtó grove-i gárda: az idény végére újra felzárkóznának az élcsapatok közvetlen közelébe.

részletek

Carey: Hanoiban lehet a következő utcai verseny

A Formula-1 új vezetője szerint egy vietnámi futam kompenzálná Malajzia kiesése miatt a sportág ázsiai területvesztését, ugyanakkor ahhoz ragaszkodna, hogy továbbra is Európa legyen a száguldó cirkusz központja.

részletek

Ecclestone teljesen elektromos F1-et akar

A száguldó cirkusz korábbi vezetője szerint a Liberty Mediának „tökösnek” kell lennie, és radikális változtatásokat kell életbe léptetnie azért, hogy a sport ismét vonzóvá váljanak a gyártók számára.

részletek