DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

F3

Olaszországban zárja az idényt Tóth László és a Formula-3-as mezőny

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Olasz Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának utolsó fordulóját Monzában, ahol rajthoz áll a 30 fős mezőny magyar tagja, Tóth László is.

részletek

Hollandiában versenyez a hétvégén Tóth László és a Formula-3-as mezőny

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Holland Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának utolsó előtti, nyolcadik fordulóját a néhány éve felújított, döntött kanyarjairól is híres Zandvoortban, ahol rajthoz áll a 30 fős mezőny magyar tagja, Tóth László is.

részletek

Belgiumban folytatódik a Formula-3-as idény Tóth Lászlóval a mezőnyben

A csaknem egy hónapos nyári szünet után a hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Belga Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának hetedik fordulóját a legendás Spa-Francorchamps-ban, ahol rajthoz áll a 30 fős mezőny magyar tagja, Tóth László is.

részletek

Hazai pályán versenyez a Formula 3-as mezőnyben Tóth László

A hétvégén sorra kerülő 37. Formula 1-es Magyar Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának hatodik fordulóját a mogyoródi Hungaroringen, ahol így hazai környezetben áll rajthoz a 30 fős mezőny magyar tagja, Tóth László.

részletek

A 19. helyen zárt a nehéz, esős Formula-3-as főfutamon Tóth László a Red Bull Ringen

Nehéz körülmények között, esős viadalon lett 19. Tóth László, a Charouz Racing System versenyzője az FIA Formula 3-as bajnokság Red Bull Ringen rendezett vasárnapi főfutamán, melyen a 28. pozícióból rajtolt.

részletek

A Red Bull Ringen folytatja a Formula 3-as mezőny és Tóth László

A hétvégén sorra kerülő F1-es Osztrák Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg a F3 idei szezonjának ötödik fordulóját a spielbergi Red Bull Ringen, ahol ott lesz a 30 fős mezőnyben Tóth László is.

részletek

Silverstone-ban versenyez a Formula-3-as mezőnyben Tóth László

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Brit Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának negyedik fordulóját a nagy hagyományokkal rendelkező Silverstone-i versenypályán, ahol ott lesz a 30 fős mezőnyben Tóth László is.

részletek

Problémás hétvégéje volt Tóth Lászlónak

Műszaki gondokkal és a beállítást érintő problémákkal kellett megküzdenie Tóth Lászlónak, a Charouz Racing System magyar versenyzőjének az FIA Formula 3-as bajnokság idei harmadik fordulóján, melyet a Formula 1-es Spanyol Nagydíj betétprogramjaként rendeztek meg az elmúlt hétvégén Barcelonában.

részletek

Felemásan sikerült Tóth Lászlónak a Formula 3-as bajnokság imolai hétvégéje

Felemásan sikerült Tóth László, a Charouz Racing System magyar versenyzőjének hétvégéje Imolában, ahol a Formula 1-es Emilia Romagna Nagydíj betétprogramjaként került sor az FIA Formula-3-as bajnokság idei második fordulós versenyeire.

részletek

Imolában folytatódik a Formula 3-as bajnokság Tóth Lászlóval

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Emilia Romagna Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának második fordulóját Imolában, ahol ott lesz a 30 fős mezőnyben Tóth László is.

részletek

Berta Benjamin: Rajt-cél győzelem és tűzkeresztség a Hungaroringen

Az olasz FX2000-es bajnokságban és a Drexler Formel Cupban érdekelt magyar versenyző végre hazai pályán is bemutatkozott az F3-as volánja mögött. Benjámin nagyon komoly teljesítményt pakolt oda: szombaton brutális fölénnyel nyerte az esős időmérőt, majd az első versenyt is. Másnapra aztán megfordult a fiatal klasszis szerencséje...

részletek

Hat helyet javított Tóth László az idei első F3-as futamon

A rosszul sikerült pénteki időmérő edzés után a szombati sprintfutamon hat helyet javított rajtpozíciójához képest Tóth László, a Charouz Racing System magyar versenyzője a FIA Formula-3-as bajnokság bahreini idénynyitóján.

részletek