Ducati
Négy bajnokesélyes van idén a MotoGP-ben
A vb-összetettben élen álló gyári Ducati pilóta szerint ebben az évben négyen esélyesek arra, hogy megszerezzék a vb-címet: Marc Marquez, Valentino Rossi, Alex Rins és ő. Annak nem tulajdonít sok jelentőséget, hogy három futamot követően vezeti a pontversenyt, hisz nagyon szoros az élmezőny.
részletekF1-es mérnökök szerint igenis generál leszorítóerőt a Ducati újítása
Csakhogy nem lehet betiltania addig, amíg nem lehet bizonyítani annak mértékét és azt, hogy valóban az az elsődleges funckiója a hátsó kerék előtt megjelent alkatrésznek.
részletekPanaszt emelhet a Honda „veszélyes” szárnyai miatt a Ducati
Tovább gyűrűzik a katari futam után kirobbant óvás-ügy: Gigi Dall’Igna, a bolognaiak technikai vezetője ellencsapással fenyegette meg az ellenük panaszt emelő japán gyártót.
részletekPolitikai, nem sportszakmai okból óvtak a Ducati ellen
A bolognaiak sportigazgatója, Paolo Ciabatti meg van győződve róla, hogy teljes mértékben megfelel a szabályoknak a riválisok által kifogásolt elem – egyébként sem először fordul elő, hogy be akarnak tiltatni egy ducatis újítást.
részletekRégi színek, új dizájn: itt a Pramac Racing 2019-es festése
Szerda délután Milánóban hullt le a lepel a GP19-re váltó Jack Miller és az újonc Francesco Bagnaia továbbra is piros-fehér-kékben pompázó Ducatijáról.
részletekMég erősebb, még vörösebb: itt a 2019-es Ducati
Péntek este a Phillip Morris svájci kutatási-fejlesztési központjában leplezték le Andrea Dovizioso és Danilo Petrucci versenygépeinek idei dizájnját, amelyben még dominánsabb lett a vörös szín és néhány új szponzorfelirat is megjelent.
részletekÍme, a MotoGP-s csapatbemutatók időpontjai
Bár az első tesztig néhány hét még hátra van, már most pénteken felébred téli álmából a MotoGP: elsőként a Ducati leplezi le idei versenygépének festését, majd sorban jön a Repsol Honda, a Suzuki, a Yamaha és a KTM is.
részletekÚjabb műtét vár Lorenzóra
Méghozzá ezúttal az Aragóniában megsérült jobb lába miatt, amelyben a csontok a folyamatos edzés és motorozás miatt nem tudtak rendesen begyógyulni az elmúlt két hónapban.
részletekElbeszélget Lorenzóval és Doviziosóval a Ducati a sepangi affér után
A Malajziai Nagydíj hétvégéjén újabb szópárbaj alakult ki a bolognai gyártó motorosai között, amelyet a vezetőség már nem nézett jó szemmel.
részletekMarquez zsinórban ötödik Phillip Island-i pole-ját szerezte
Némileg a szemerkélő eső is beleszólt az Ausztrál Nagydíj időmérőjének alakulásába, a végén pedig a hétszeres világbajnok örülhetett, megelőzve két yamahást, Maverick Vinalest és Johann Zarcót.
részletekLorenzo szoros csatában zsebelte be a pole-t, Rossi csak a 18.
79 ezreden belül zárt egymáshoz képest az első három helyzett a MotoGP Aragóniai Nagydíjának időmérő edzésén, amelynek végén a Ducati sajátította ki az első két rajtkockát, megelőzve Marquezt. Valentino Rossi karrierje egyik legrosszabb időmérőjét teljesítve csak 18. lett.
részletekEgyórás csúszás és Lorenzo-pole a kaotikus brit időmérőn
Kettős sikernek örülhetett a Ducati a MotoGP Silverstone-i kvalifikációja után, amely a tervezettnél egy órával később ért véget. Marc Marquez a második, a gyári Yamahák a negyedik sorban az esős-száradó pályán.
részletek