Coulthard
Szám szerint - Márkahűség a Formula-1-ben
A hosszú és eredményes pályafutás, a sok közösen elvégzett jó munka egy szókapcsolatból is képes maradandó fogalmat kreálni. Ilyen volt Jim Clark és a Lotus, vagy Ascari és a Ferrari korszaka.
részletekDe hogyan fog fejleszteni a Toro Rosso?
A Red Bull B-csapata két rendkívül fiatal és ígéretes versenyzővel vág neki a szezonnak, ugyanakkor alig ismerik az F1 technológia oldalát – hívta fel a figyelmet David Coulthard.
részletekCoulthard a szuperlicenszekről: kell némi rugalmasság
A korábbi 13-szoros F1-es nagydíjgyőztes David Coulthard a mai napon az Autosport International Show-n vendégeskedett, ahol egy nyilvános interjút is adott. Többek között a szuperlicenszekre vonatkozó új pontrendszerről is kifejtette véleményét.
részletekCoulthard: Rosberg erősebb lesz, mint tavaly
Honfitársa szerint Lewis Hamilton baja az eddiginél is jobban meggyűlik majd Nico Rosberggel 2015-ben, akit erősebbé tesz, hogy kikapott az F1-es bajnoki címért vívott küzdelemben.
részletekRoC 2014: Coulthard hengerelt, ő a Bajnokok Bajnoka
A korábbi 13-szoros nagydíjgyőztes F1-es pilóta, David Coulthard nyerte a 2014-es Bajnokok Tornája küzdelmeit, megannyi jelenleg is aktív sztárpilóta legyőzésével elhódítva a Bajnokok Bajnoka címet a barbadosi közönség előtt. DC a döntőben a Mercedes jövő évi F1-es tesztpilótáját, Pascal Wehrleint fektette két vállra.
részletekKristensen és Solberg nyerte a Nemzetek Kupáját
Mr. Le Mans és Mr. Hollywood párosa legyőzhetetlennek bizonyult a 2014-es Bajnokok Tornája szombati csapatversenyén, a Nemzetek Kupájában. Az Északi Csapat (Team Nordic) kettőse a David Coulthard és Susie Wolff alkotta párost győzte le a döntőben drámai csatában.
részletekRoC: Petter Solberg és az „őrültek” – ezt mondták a sztárok
Bár mindig az hiányzik az embernek, aki éppen nincs itt, de elnézve az idei Bajnokok Tornája névsorát, aligha panaszkodhatunk a felhozatalra. Sztárpilóták egész hada fog minket kényeztetni a hétvége során, és a jó hangulat már most adott – derül ki a versenyzők pénteki nyilatkozataiból.
részletekKezdődik a Bajnokok Tornája, itt a végleges felállás
Kisorsolták a hétvégi Race of Champions csoportbeosztásait az egyéni- és a csapatküzdelmekhez. A 16 résztvevőből öten idén lettek bajnokok, de a többieknek sincs mit rejtegetniük.
részletekMa bejelentheti versenyzőit a McLaren
A feltételezések szerint ma jelenti be a McLaren jövő évi F1-es felállását – David Coulthard úgy véli, Jenson Buttonnak a dolgok üzleti oldala miatt kell majd elhagynia csapatát. Alonso és Magnussen?
részletekCoulthard: Hamilton idén vált nagykorúvá
Az F1-es szakértőként dolgozó David Coulthard a 2014-es világbajnok teljesítményét elemezte. Szerinte Lewis Hamilton ebben az évben bekerült a sport nagyságai közé.
részletekCoulthard: Akár a Star Warsban!
A jelenleg a BBC szakértőjeként dolgozó expilóta a Williams idei F1-es autóját próbálhatta ki nemrég Silverstone-ban, és hihetetlen élménynek titulálta az FW36-os vezetését.
részletekCoulthard: Idén Hamilton lesz a világbajnok
Hiába fejezte be a Forma-1-es pályafutását világbajnoki cím nélkül, David Coulthard nevét aligha feledik a rajongók. Minden idők egyik legtapasztaltabb és legnépszerűbb F1 pilótája a napokban a „szomszédba”, az osztrák Spielbergbe látogatott a „Ladies Day” alkalmából.
részletek