DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

BrazilNagydíj

Alonso: A McLaren jövőre jó lesz

Fernando Alonsónak meggyőződése, hogy jövőre kijavítja az MCL33-as hibáit a McLaren, és sokkal erősebben térnek majd vissza. Persze már a spanyol pilóta nélkül, két fiatallal.

részletek

Hamilton nem áll félre Bottas elől

Valtteri Bottas a tavalyi évet ugyan egy győzelemmel fejezte be, mégsem tudott erre építeni idén. Lewis Hamilton elmondta, nem fogja segíteni csapattársát, és szerinte erre nincs is szüksége a finnek.

részletek

Marko: Egy négyszeres világbajnok nem felejt el vezetni

Sebastian Vettel nem azért maradt alul az idei szezonban, mert elfelejtett volna vezetni – véli a Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko, aki szerint a német jövőre erősebben térhet vissza. Vettel ezzel egybehangzóan Brazíliában elmondta, a feladás számára nem opció.

részletek

Nem számít, hogyan nyert Hamilton, mondja Raikkönen

A Ferrari búcsúzó pilótája nem megy bele abba a vitába, hogy Vettel vesztette el vagy Hamilton nyerte meg a vb-címet: akié a legtöbb pont, az a világbajnok és kész. A finn feladata most fenntartani a Scuderia konstruktőri esélyeit.

részletek

Hamilton: Jöjjenek csak a fiatalok, én is voltam az

A következő szezonban Verstappen mellett Leclerc és Gasly is lehetőséget kaphat megszorongatni Lewis Hamiltont. Az ötszörös bajnok úgy véli, nyerni akarásban ő sem marad el tőlük, tapasztalata pedig előny velük szemben.

részletek

Szafnauer: El akarjuk kapni a McLarent

A Force India csapatfőnöke szerint nehéz helyzetbe hozták magukat a pontversenyben a pocsék mexikói szerepléssel. Egy kis szerencsével odaérnének a hatodik helyre a végelszámolásnál.

részletek

Glock: Azt kérdezgették tőlem, mennyit fizettek

Lewis Hamilton Timo Glockot az utolsó előtti kanyarban megelőzve lett világbajnok 2008-ban, a német pilótát pedig még azóta is megtalálják emiatt. Korábban halálos fenyegetéseket is kapott.

részletek

A Honda ismét fejlesztett motorral próbálkozik

A Toro Rosso Mexikóban egy régebbi motorvariánssal vágott neki a hétvégének, Brazíliában viszont megint jöhet a teljes gáz, a legújabb fejlesztésű erőforrást szereli az autóba a japán gyártó.

részletek

Ne maradj le semmiről a Brazil Nagydíjon!

A hétvégén nem nagyon kell másra koncentrálni, csak az F1-re, mutatjuk, hogy melyik esemény mikor kezdődik és hogy mikor kell majd bekapcsolni a tv-t.

részletek

Mi forog kockán az utolsó két versenyen?

A Brazil Nagydíjon megszerezheti ötödik konstruktőri világbajnoki címét a Mercedes. A Ferrari még életben tarthatja ugyan a reményeit, de Fortunára is szükségük lesz. Hátrébb is akadnak izgalmak.

részletek

Brazíliában Senna nyert utoljára Hondával

A Honda 2015-ös visszatérése óta nem sok babér termett a japán gyártónak Brazíliában, idén azonban sokat fejlődött az erőforrás, így a Toro Rossónak esélye lehet egy komoly teljesítményre Interlagosban.

részletek

Ricciardo ott lesz, Verstappen nehéz hétvégére készül Brazíliában

A Red Bull Racing pilótái vegyes érzésekkel vágnak neki a hétvégi Brazil Nagydíjnak. Míg Daniel Ricciardo az istállóval töltött utolsó két futamából szeretné a legtöbbet kihozni, addig Max Verstappen szerint ez Brazíliában nem lesz olyan egyszerű.

részletek