Austin
Alonso: Több itt az amatőr, mint a WEC-ben!
Fernando Alonso versenyét Lance Stroll rögtön a rajtnál tönkretette Austinban, miután oldalról megtorpedózta a kétszeres világbajnokot. A spanyol nem is kertelt verseny utáni nyilatkozatában.
részletekHorner elmondta, mennyire volt ideges Ricciardo a kiesés után
Nem tartott sokáig Daniel Ricciardo versenye Austinban, a Red Bulltól szezon végén távozó ausztrálnak már a verseny korai szakaszában félre kellett állnia műszaki hiba miatt. Csapatfőnöke szerint rosszul viselte a kiesést.
részletekRaikkönen végre győzött, nincs bajnokavatás
Vettel ismét megpördült egy koccanás után, Hamilton merész taktikája pedig nem jött be, így nem lett meg a szükséges pontelőnye. Raikkönen viszont ínséges időszak, öt és fél év után először nyert futamot az F1-ben.
részletekÍgy zajlott az USA Nagydíj taktikai csatája!
Akár már ma világbajnokká koronázhatták a Mercedes címvédőjét, Lewis Hamiltont, ráadásul az is a kezére játszott, hogy riválisa, Sebastian Vettel egy háromhelyes rajtbüntetést kapott.
részletekUSA Nagydíj – A rajtrács
Négy versenyző is büntetést kap, aminek köszönhetően tizenketten nem onnan rajtolnak az USA Nagydíjon, ahova kvalifikálták magukat a szombati időmérő edzésen.
részletekHamilton: Tudtam, hogy kell még egy jobb kör
Lewis Hamilton óriási csatában szerezte meg a pole-pozíciót az Egyesült Államokban. A Q3-ban az első menet után érezte, hogy még egy kicsit javulnia kell. Valóban szükség volt rá, övé az első kocka.
részletekRaikkönen legnagyobb esélye a győzelemre?
Nagyon szoros csatában maradt alul Lewis Hamilton mögött, ám csapattársa büntetése miatt az első sorba kvalifikálta magát Kimi Raikkönen Austinban. Ráadásul a rajtnál előnyben lehet a Ferrarival.
részletekVettelt is meglepte a Ferrari ereje
Sebastian Vettel rendkívül szoros csatában kapott ki Lewis Hamiltontól az USA Nagydíjának időmérő edzésén, az utóbbi időben látott formához képest láthatóan fejlődött a Ferrari.
részletekKőkemény csatában Hamiltoné a pole az USA Nagydíjon
A Mercedes és a Ferrari régen látott szoros küzdelemben döntötte el az USA Nagydíj pole-pozíciójának sorsát: végül ha csak néhány századdal is, Lewis Hamiltoné lett a rajtelsőség.
részletekEnnyi minden történt az USA Nagydíj időmérőjén
Hiába nyúlik éjszakába közép-európai idő szerint az F1 austini kvalifikációja, mi itt vagyunk élő szöveges közvetítésünkkel, és remélhetőleg ti is elnapoltátok az alvást.
részletekÍgy zajlott az USA Nagydíj harmadik edzése
Kövesd velünk élőben az F1-es USA Nagydíj harmadik szabadedzését! Vajon kinek sikerül legjobban a felkészülés az időmérőre? Szöveges közvetítésünkből minden kiderül!
részletekA McLaren döntött Indyről
2017-ben Fernando Alonso egy, az Andretti Motorsport által felkészített McLaren-Hondával állt rajthoz Indianapolisban. Hónapok óta folyt a találgatás, hogy a wokingiak visszatérnek-e jövőre is.
részletek