Albon
Verstappen is reagált a Red Bull cseréjére
Az energiaitalosok F1-es pilótája röviden nyilatkozott csapata hétfői bejelentése kapcsán: elmondása szerint neki teljesen mindegy, ki ül a másik autóban, csak szerezzen sok pontot az alakulatnak.
részletekTeljesen ki is nyírhatják Gaslyt
Két olyan pilóta vezet innentől a Toro Rossónál, akiket Red Bull-versenyzőként fokoztak le. A jövő évi felállásról szinte biztosan a következő bő három hónap dönt, győzelem, vagy halál.
részletekMiért léptette elő Albont a Red Bull?
Miért jó ez a döntés a csapatnak, mit várhatnak a fiatal pilótától, mi lesz most a Gasly-Kvjat párossal? Miért jött el a váltás ideje most, mire készül ezzel a Red Bull?
részletekMarko és Horner végig mellébeszélt volna?
A Red Bull folyamatosan és egyértelműen azt mondogatta, év végéig nem változtatnak pilótafelállásukon, mégis megtették. Albon számára óriási lehetőség, de egyben nagy veszély is az előléptetés.
részletekAlbon: Szürreális, hogy ez történt
A Toro Rossótól a Red Bullhoz szezon közben előléptetett újonc szerint ez egy hatalmas ugrás a mélyvízbe, de felvette a fürdőnadrágját, úgyhogy felkészült a feladatra.
részletekRobban a bomba: Gaslyt leváltotta a Red Bull
Már a Belga Nagydíjon sem a francia pilóta lesz Max Verstappen csapattársa, azonnal be is jelentették, hogy ki váltja őt a Red Bull második autójában.
részletekEgy apró hiba is elég volt a balesethez
Trükkösek voltak a körülmények pénteken a Hungaroringen, s ezt alighanem Alexander Albon élvezte a legkevésbé: becsapódása akkora volt, hogy kötelező orvosi vizsgálatra kellett vinni a pályakórházba.
részletekMarko: Gasly két dologban is igen gyenge
Nehéz lenne nem észrevenni, hogy a két Red Bull-pilóta között zongorázni lehet a különbséget. Pierre Gasly ugyan néha már meg-megvillan, de a gárda főtanácsadója elmondta, mikben a leggyengébb.
részletekA Honda magasan a végsebességi lista élén
Még szokni kell, hogy a japán gyártó egységei képesek ilyen jó végsebesség elérésére, ezúttal fölényesen az élre került egy Toro Rosso. Érdekesség, hogy a Q3 első három helyezettje a lista legalján.
részletekAlbon nem akart Hamiltonnal harcolni, de ha már ott volt...
Nem feltétlenül ott volt Alexander Albon a Német Nagydíj során mezőnyben elfoglalt pozícióját tekintve, ahol megszokhattuk, így pedig Lewis Hamiltonnal is kellett (volna) csatáznia.
részletekHorner: Jók a fiatalok, csak legyen autójuk is
Christian Horner szerint az egész F1 izgatott lehet az új generációban lévő potenciál miatt, csak reméli, hogy mindegyikük kap egy megfelelő technikát is maga alá.
részletekRázott az autó, nem hívták kerékcserére
Rettentően veszélyes helyzettel szembesült a Toro Rosso a Brit Nagydíjon: Albon autójának elektromos rendszere meghibásodott, ezért a kiállás során csak akkor nyúlhattak volna hozzá, ha leállítják.
részletek