Albon
Latifi: A karosszéria miatt lehet Albon előnyben
Nicholas Latifi nincs meggyőződve arról, hogy karosszériája ugyanolyan teljesítményre képes, mint csapattársáé, Alexander Alboné. Harmadik F1-es szezonjában Latifit folyamatosan legyőzi Albon, aki idén érkezett a Williamshez.
részletekAlonso tagadja, hogy szándékosan hibázott
Több versenyző, köztük a spanyol büntetését követelő Alexander Albon utolsó Q1-es körét elrontotta Fernando Alonso gyanús vezetői hibájával. A kétszeres bajnok a korábbi, egykörös időmérő visszahozását javasolja.
részletekRussell Albon teljesítményét méltatta
A Mercedes brit versenyzője szerint williamses utódja, Alex Albon egészen kivételes munkát végzett a szezon eddigi részében a grove-i istálló versenyzőjeként, bizonyítva ezzel tehetségét.
részletekEzért nem engedte el Albon Leclerc-t
Feldühítette ferraris ellenfelét a Williams versenyzője Monacóban, de a brit-thai pilóta elmondta: mindkettejük számára az volt a gyorsabb megoldás, ha ő maradt elöl a futam kritikus szakaszában.
részletekHölgyek, akikkel boldogok a pilóták – 2. rész
Az F1 mezőnyét jelenleg 20 versenyző alkotja, és ugyan még nem mindenki találta meg élete szerelmét, a többség boldog párkapcsolatban él. Sorozatunk második része következik.
részletekA sérült padlólemez miatt szenvedett Alexander Albon
Nem volt kibékülve az autója teljesítményével, és nagyon hamar elkoptak az abroncsok a brit-thai pilóta számára a legutóbbi futamon. A Williams végül rájött a probléma okaira.
részletekAz időmérőt érzi gyenge pontjának a Williams
Jost Capito csapatfőnök szerint Alexander Albon felzárkózásai megmutatják, hogy versenytempó terén van potenciál az autójukban, de fontos lenne, hogy jobb helyekre kvalifikálják magukat.
részletekNem számítottak pontszerzésre a Williamsnél
A stabil előrelépésben bíznak a Williams alakulatánál, miután Alexander Albon a kilencedik helyen zárt Miamiban. A brit-thai pilóta szerint a csapatnál nem hittek a pontszerzésben.
részletekAlbon: Verstappen hasonló, mint Marquez
A thaiföldi szerint korábbi csapattársa nem bocsátkozik politikába és a pályán mutatott teljesítménye beszél helyette: nem ért egyet azzal a vélekedéssel sem, miszerint a holland arrogáns lenne.
részletekAlbon: Kicsinált, amikor dobott a Red Bull
Borzalmas élménynek nevezte eleinte a tartalékossá visszaminősítést a brit-thai pilóta, aki ugyanakkor úgy érzi: kivette a részét Verstappen tavalyi sikerében, és ezt a csapatnál is elismerik.
részletekEzért robbant fel a hátsó fék Albon autóján
Látványos hibával ért véget a Williams brit-thai F1-es pilótájának időmérője Imolában: a csapat teljesítménymérnöke szerint rossz beállítással mentek a felszáradó pályán.
részletekMódosítottak a Williams festésén
Több más csapathoz hasonlóan a Williams is módosított az autók festésén a súlycsökkentés érdekében. A grove-i alakulat járműteljesítményért felelős vezetője szerint ez most egy általános probléma.
részletek