DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Agag

Bármelyik pilótánál gyorsabbak lesznek a robotverseny autói

Gördeszkához fognak hasonlítani, négy motor hajtja őket és 2017-ben jöhet az első futam. Részletek derültek ki az önjáró autók újszerű bajnokságáról, amit nem is fognak sportnak tekinteni.

részletek

A Formula-E autói is önjárók lehetnek

Az elektromos versenysorozat első embere, Alejandro Agag újabb forradalmi ötletet agyalt ki a széria számára, amelyhez a technológiát a hamarosan elstartoló Roborace-ből vennék át.

részletek

Oválpályán versenyez a Formula-E

Egy részben már ismert pályával vált teljessé az elektromos versenysorozat 2015/16-os naptára, bejelentették ugyanis a mexikói Autodromo Hermanos Rodriguez érkezését.

részletek

Formula-E: Késhetnek az egyautós versenyek

Az elektromos sorozatban még néhány évig tanúi lehetünk az izgalmas autócseréknek, a széria főnöke szerint azonban nem elképzelhetetlen a versenyhétvégék menetének módosítása.

részletek

Trullinak nem megy, megszabadulhat csapatától

Akár már második szezonjában kiszállhat a Formula-E-ből az egykori F1-es pilóta, Jarno Trulli által irányított csapat, amelynek eddig az új évadban még egy versenyen sem sikerült elrajtolnia.

részletek

Di Caprio: Kipróbálnék egy Formula-E autót!

A híres hollywoodi színész, Leonardo di Caprio lett a nemrég létrehozott Formula-E Fenntarthatósági Bizottság elnöke: a sztár ennek kapcsán beszélt a környezettudatosságról és a bajnokságról.

részletek

Ecclestone ki akarta játszani a Formula-E-t?

Az F1 korábban közzétett versenynaptárában a Brit Nagydíj azonos dátumra került a Formula-E londoni ePrix-jével - aljas húzás, vagy puszta véletlen volt ez Bernie Ecclestone részéről?

részletek

Újabb országokat hódít meg a Formula-E

Az elektromos széria Hongkongban és Ausztráliában versenyezhet egy év múlva, a 2016-17-es harmadik szezon elején. Később pedig New York is csatlakozhat a bajnoksághoz.

részletek

Formula-E: Változik az időmérő menete

Hozzáadtak egy Super Pole-t az eddig négy csoportra szétbontott időmérőhöz: a leggyorsabb öt versenyző egy-egy gyorskörrel döntheti el egymás között a pole-pozíció kimenetelét.

részletek

FanBoost: Verseny közben szavazunk?

Ha az FIA is elfogadja, megváltozik az „elektromos F1” bónuszszabálya: a sorozat nagyfőnöke szeretné, ha a verseny közben dönthetnének a rajongók arról, hogy kit támogatnak plusz teljesítménnyel.

részletek

Leesett az álla a Formula-E főnökének

Alejandro Agag, a Formula-E első embere a legvadabb álmaiban sem képzelt el olyan befejezést, melyet a mezőny produkált Londonban - úgy véli, pontosan ezt szerették volna elérni.

részletek

A Formula-E tíz éven belül beelőzi az F1-et?

Michael Andretti, az IndyCarban és Formula-E-ben érdekelt Andretti Autosport csapatfőnöke szerint igen. A legendás Mario Andretti fia állítja, az Alejandro Agag által életre hívott versenysorozaté a jövő.

részletek