DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

AfricaEcoRace

Begőzölt az ellenfél a magyar Scania sikeres taktikájától

Ön látott már idegesen, dühösen járkáló holland DAF-pilótát? Az Africa Eco Race kilencedik versenynapja után a Qualisport Racing legénysége igen! Ez annak volt köszönhető, hogy a kamionos összesítésben a 3. helyen álló Scania-trió tökéletesen végrehajtotta a tervezett stratégiát, így a németalföldi üldözőknek nemhogy nem sikerült faragniuk a hátrányukból, hanem még veszítettek is a magyarokhoz képest.

részletek

Maraton kipipálva, továbbra is 3. helyen a magyar Scania

Megküzdött a 2018-as Africa Eco Race maratoni szakaszának második felvonásával a Qualisport Racing együttese, Kovács Miklóst és gárdáját jócskán megdolgoztatta a Chami és Amodjar közötti 438 sivatagi kilométer. A Scania-trió a napi eredménnyel nem elégedett, azzal viszont igen, hogy a legfontosabb tervet sikerült végrehajtani: a futam legdurvább fázisa után is őrzik a kategória 3. helyét.

részletek

Marokkó után Mauritániában harcol a Qualisport

Higgadtan, visszafogottan vágott neki az Africa Eco Race-ek során mindig sorsdöntő mauritániai szakasznak a Qulisport Racing kamionos együttese. Kovács Miklós és gárdája jól hajtotta végre a tervet, így a hatodik szelektívet a 4. pozícióban zárták, a kamionos összesítésben pedig a Scania-trió továbbra is őrzi a 3. helyet.

részletek

Már a legjobb három között a Qualisport Racing Afrikában

Dolgos, de rendkívül eredményes volt a Qualisport Racing kamionosai számára a 2018-as Africa Eco Race negyedik versenynapja, amikor a viadal tízéves történelmének leghosszabb szelektív szakaszát futották. Kovács Miklós és gárdája a kamionosok között a nap 3. legjobb eredményét érte el és a Scania-trió az összesítésben is javított: előreléptek a 3. helyre.

részletek

Africa Eco Race: Húzós napon javított a Qualisport

„Húzós nap volt, de túl vagyunk rajta!” Így értékelt Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája, miután a kamionos kategória 4. legjobb idejét teljesítette egységével a 2018-as Africa Eco Race harmadik versenynapján, Marokkóban, Agdal és Assa között.

részletek

3. hellyel kezdett a Qualisport Afrikában

Remek eredménnyel kezdte a Qualisport Racing együttese a 2018-as Africa Eco Race-t: a marokkói nyitószakaszon Kovács Miklós pilóta és legénysége a minden eddiginél népesebb kamionos kategóriában a 3. időt repesztette.

részletek

A Continental segítette győzelemre a Kamaz-Mestert

A Kamaz-Master csapatai Continental abroncsok segítségével győzedelmeskedtek az idei Dakar Ralin és az Africa Eco Race-en, amelyek a világ legnagyobb sivatagi megmérettetéseinek számítanak.

részletek

Best of Africa Race

Egy csapat, két jármű – mindkettő teljesítette az Africa Race 6500 kilométeres versenytávját, s eljutott a legendás Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóig. Az Opel Dakar Team két párosát, az autós mezőnyben 11. (s kategóriájában második) helyen végző Szalay Balázs, Bunkoczi László párost, valamint a kamionosok között hatodikként végző Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettőst arra kértük, idézze fel a Marokkón, Mauritánián és Szenegálon áthaladó viadal legjobb pillanatát.

részletek

Opel Dakar Team: A Szahara a válasz

„A Szahara a válasz arra, hogy miért vagyok itt. Itt mindig kemény, férfias küzdelem zajlik – most sem volt ez másként.” - Szalay Balázs szavai tulajdonképpen össze is foglalják az elmúlt két hét, vagyis az Africa Race lényegét.

részletek

Újra Dakarban a Qualisport Racing

22 kilométernyi, az Atlanti-óceán partján futott, a végelszámolásba nem beszámító szelektív szakasszal zárult a 2017-es Africa Eco Race, amelyen a Qualisport Racing kamionosai a kategória 5. helyén végeztek. A legendás Rózsaszín tó partján Kovács Miklós, az együttes pilótája elégedetten értékelt.

részletek

Homokfúvás, porvihar az Africa Race utolsó mért szakaszán

Ha a rendezõk nem, akkor a természet gondoskodik arról, hogy az Africa Race mezõnyének ne legyen könnyû dolga. Pénteken erõs szélben rajtoltak a versenyzõk, ami miatt térdmagasságban szabályosan örvénylett a homok a pályán, úgyhogy nemcsak a nyomokat nem látták maguk elõtt, hanem egyáltalán alig láttak valamit.

részletek

Homokviharban repesztett a Qualisport Racing

Noha a Szahara még egyszer utoljára megdolgoztatta az Africa Eco Race mezőnyét, a Qualisport Racing kamionos egysége sikerrel vette az akadályt. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a Scaia Qualisport Torpedóval a kamionosok között az 5. helyen zárta a homokviharban megtartott tizenegyedik szelektív szakaszt, az utolsót, amely a verseny végelszámolásába még beleszámított.

részletek