DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő

2021

Nem a vb-címen múlik, visszavonul-e Hamilton

A hétszeres világbajnok úgy érzi, nem lenne önmaga, ha csak az eredmények és bajnoki címek hajtanák a versenyzés szeretete helyett. A szezon közepén vagy vége felé fog határozni a jövőről.

részletek

Alonso: Sohasem voltam még ilyen jó formában

Az Alpine autóbemutatóját kihagyó Fernando Alonso szövegesen figyelmeztet: két évnyi távolléte alatt még jobb versenyző lett, a biciklis baleset semennyire nem vetette vissza, az ellenfeleit pedig jól ismeri, elvégre 2018 óta semmi sem változott az élen az F1-ben.

részletek

Mazepin: Nem vagyok rá büszke, de a versenyzés beszéljen

Először szólalt meg botránya óta Nyikita Mazepin: az orosz nagyon jó versenyzőnek tartja magát, ezért reméli, eredményeivel meg tudja változtatni a róla alkotott kedvezőtlen képet.

részletek

Vettel és az Aston vonzza a szponzorokat

Úgy tűnik, a támogatók is azt érzik, hogy az Aston Martinnál valami nagy dolog van készülőben. Egyre több tőkeerős vállalat csatlakozik Strollékhoz és nem kizárólag Sebastian Vettel érkezése miatt.

részletek

Egy Toyota lett az Év Autója 2021-ben

Szoros végeredmény alakult ki az Év Autója 2021-es versenyén, amelyen a japán márka legkisebb típusa győzedelmeskedett. A Fiat és a Cupra dobogós lett.

részletek

„Alonso lesz az év szenzációja? Ébredjünk fel!”

A szakmabeli véleménye szerint semmi csodát ne várjunk Alonso visszatérésétől, aki már nem lesz a régi. Arra is számít, hogy Lewis Hamilton az év végén befejezi, a Mercedes már nem akarja őt.

részletek

A Ferrari nem bíbelődik sokat a 2021-es autóval

A Scuderia első számú embere nem kertelt és nyíltan megmondta, hogy nem tervezik sokáig fejleszteni a 2021-es versenygépet. Ha az elején nem versenyképes, egész évben úgy is marad.

részletek

Hamiltont arra kérik, ne versenyezzen Szaúd-Arábiában

Nem kevesebb, mint ötven emberi jogi szervezet kérte nyílt levélben Lewis Hamiltont, bojkottálja az év végén megrendezésre kerülő Szaúd-arábiai Nagydíjat. Elképzelhetőnek tartunk ilyen forgatókönyvet?

részletek

Perez látja, miért nem ment az elődeinek a Red Bullban

Megtehette első köreit új versenyautójában Sergio Perez, és az ideálisnak egyáltalán nem mondható körülmények ellenére is érzi, mi foghatott ki az előző években Pierre Gaslyn és Alexander Albonon a Red Bullnál.

részletek

Alpha Tauri: Megépítettük az eddigi legjobb autónkat

Nagyon jó hatással van a fiókcsapatra a Red Bull-lal való szoros együttműködés. De az istálló mérnökei is kiváló munkát végeztek, tavaly remekelt az Alpha Tauri. Idén mindenki reszkessen?

részletek

Leclerc gyengepontja ugyanaz, mint tavaly

Charles Leclerc leellenőriztette, hogy okozott-e szervezetében valamilyen maradandó károsodást a koronavírus-fertőzés, majd pedig korábbi futamokat nézett, hogy rájöjjön, hogyan javíthatna tovább a teljesítményén.

részletek

Sainz nem tudja, elárulhatja-e, hogy balesetezett

Nem mondja meg, hogy volt-e balesete a jerezi gumiteszten, de ha volt, akkor kicsi – ilyen sejtelmesen válaszolt Carlos Sainz egy sajtóértesülésre a Ferrari csapatbemutatóján, amin apja eredményeinek beérhetetlenségéről is beszélt.

részletek