DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

2019

„Kubica világbajnok lehetett volna”

Robert Kubica karrierjét teljesen kettétörte 2011-es ralibalesete, amiből tökéletesen sosem épült fel. A Mercedes csapatfőnöke szerint a súlyos sérülés nélkül ma már biztosan világbajnok lenne.

részletek

Ocon: Legalább most gyűjtögethetek kilométereket

Esteban Ocon egyrészt már annak a ténynek is örült, hogy hosszú kihagyás után érdemi munkát végezhetett egy F1-es autóban, másrészt pedig annak, hogy ezzel elébe megy a 2020-as tesztkorlátozásoknak.

részletek

Kubica: Néha nehéz volt ezt Formula-1-nek nevezni

Nyolc év kihagyás után, korlátozott mozgásra képes jobb karral tért vissza Robert Kubica a Williams színeiben, de nem sok öröme volt ebben. Így sem bánta meg, hogy végigcsinálta a szezont.

részletek

Vettel: Én ettől többre vagyok képes

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel belátta az Abu Dhabi nagydíj leintését követően, hogy csapnivalóan alakult a szezon számára és a Ferrari szempontjából is. Tudja, hogy ő ettől többre képes.

részletek

Így teljesítettek a csapattársak egymás ellen az időmérőkön

Akárcsak tavaly, idén is sikerült lenulláznia egy versenyzőnek csapattársát az időmérő edzéseken, de ezen kívül is rengeteg domináns teljesítményt láthattunk a szombati napokon egy istállón belül.

részletek

Megjelent az Autósport évkönyv 2019 – ne maradj le róla!

Több tucatnyi nemzetközi és hazai versenysorozat összefoglalója, látványos fotók, magyar pilóták évértékelői, exkluzív anyagok és természetesen az 50 legjobb magyar és külföldi versenyző listája – ez az Autósport évkönyv 2019-es kiadása.

részletek

Williams: Brutális szezon volt, de nem a legrosszabb

Sosem látott mélységekben jár a kilencvenes évek első felében még domináló istálló. Claire Williams is tudja, hogy idén borzalmas szezonjuk volt, ám 2019 közel sem a legrosszabb éve volt.

részletek

Kubica: Azt mondták, nem fogom bírni, nem lett igazuk

A nyolc év után visszatérő lengyel pilótáról azt tartották tavaly télen, hogy korlátozott mozgásra képes karjával nem bírja majd a tartós terhelést. Robert Kubica viszont bizonyított a kétkedőknek.

részletek

Ferrari: Megbízhatósági problémáink vannak

A tavalyi évhez képest feltűnően megemelkedett a Scuderia technikai problémáinak száma 2019-ben. A csapatfőnök leginkább azért aggódik, hogy mindig valami más romlik el az autón.

részletek

Vettel: Sokáig próbáltam nem észrevenni az igazságot

A 2019-es esztendő a felfokozott várakozások ellenére eleinte egészen pocsékul sikeredett a Ferrari és Sebastian Vettel számára. A német eleinte próbálta homokba dugni a fejét az igazság elől.

részletek

Előrendelhető az Autósport évkönyv 2019

Több tucatnyi nemzetközi és hazai versenysorozat összefoglalója, látványos fotók, magyar pilóták évértékelői, exkluzív anyagok és természetesen az 50 legjobb magyar és külföldi versenyző listája – ez az Autósport évkönyv 2019-es kiadása.

részletek

Haas: A legjobb hír? Szerencsére, nemsokára vége

Elképesztően visszaesett tavalyhoz képest a Haas-Ferrari. A riválisokkal ellentétben nem is a pihenés miatt várják az év végét, hanem mert az idei versenyautó javíthatatlanul és reménytelenül pocsék.

részletek