DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
USA

Alonso műszaki hibával küzdött az Indy 500-on

Fernando Alonsó reményei évekre elszálltak a hármas korona megszerzésére, miután az idei Indy 500-ason az elejétől a végéig problémái voltak az autójával. Ennek ellenére örül.

A kétszeres F1-es világbajnok számára már „csak” az indianapolisi 500 mérföldes viadal megnyerésére lenne szükség ahhoz, hogy Graham Hill után másodikként szerezze meg az autósport hármas koronáját, ám erre idén vajmi kevés esélye adódott. A vasárnap megtartott futamot a 26. rajtpozícióból kezdte meg, nagyjából a fél versenyt a felzárkózással töltötte, aztán jött egy menet közben megoldhatatlan műszaki hiba. A 21. pozícióban, egy kör hátránnyal intették le, de legalább most célba ért.

„Egy kör nyugalmam nem volt” – nyilatkozott a pilóta a verseny leintését követően. „Az elejétől kezdve az autó egyensúlyával küzdöttünk, nagyon túlkormányzott volt. A bokszkiállások alatt folyamatosan változtattunk rajta – állítottunk az első légterelőn és a kerekeken -, így egyre elégedettebbek lettünk vele. A 110. kör környékén arra 15. helyre kapaszkodtunk fel, ahol lenni akartunk. A 26. pozícióból való felzárkózással elment a fél verseny, aztán jött egy kuplungprobléma, amit nem tudtunk megoldani. Onnantól minden bokszkiállás után meg kellett tolni az autót. Kuplung nélkül fejeztük be a versenyt. Ez sajnos egy egész körünkbe került, ennél többre nem voltunk képesek” – értékelt a spanyol, aki ennek ellenére örül.

„Örömmel tölt el, hogy befejeztem a versenyt, és a zsebemben tudhatom az 500 mérföldest. Ez a pozitívum. A negatívum, hogy a kuplung miatt hamar kiestünk az esélyesek közül. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az Arrow McLaren SP csapata fantasztikus volt, a stratégiával és a bokszkiállásokkal folyamatosan pozíciókat nyertünk. Büszke vagyok” – idézte a PlanetF1 a pilóta szavait.

Alonsónak ez volt a harmadik rajtja az Indy 500-on, és az első, amelyen meglátta a kockás zászlót. Mivel jövőre visszatér a Renault Formula-1-es istállójához, legközelebb 2023-ban indulhat újra a neves amerikai viadalon. A spanyol csapattársai közül Patrick O'Ward a hatodik, Oliver Askew a 31. pozícióban ért célba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: