Mivel a 2014-es tereprali bajnokságban az előzetes elvárásoknak megfelelő eredményeket már hozták, gyakorlatilag tét nélküli verseny elé néznek, hacsak el nem indul Zdeněk Pořízek is a november 15-16. közötti sprintfutamon. A nagy kérdés már csak az: lesz víz, vagy nem lesz víz?
Sólyom Olivér: „Erre az évre megvagyunk, úgy néz ki, hogy már nem kell tepernünk, taktikáznunk. Ha viszont a cseh riválisunk, Pořízek is eljön, ádáz harcot fogunk vívni a pontokért. Én azért abban bízom, hogy laza versenyzéssel zárhatjuk a szezont. Azt gondolom, hogy ha Gyulán nem esik majd az eső, nagyon jót fogunk autózni. A HAWKING-re persze most is vigyáznunk kell, hiszen december 6-7. között még lesz egy verseny Veszprémben, amelyen részt veszünk.”
Galbács Mátyás: „Tiszta jóság, hogy ott tartják a szakág végső összecsapását, ahol élek, Gyulán. Csak kilépek a kertkapun, és a szervizparkban leszek. Még azt sem bánom, ha Pořízek is eljön, csak az autóját hagyja otthon.”