"Egész héten dolgoztunk az autó felkészítésén, úgyhogy reméljük, jól fogja bírni a lengyel verseny kihívásait. Közben viszont szerdán egy teljesen másféle járgánnyal teszteltem: most először vezethettem a ralikrossz autómat, amellyel jövő hétvégén már versenyezni is fogok. Nagyon élveztem, szuper az autó, igazi eufória volt vezetni, de gyakorlatilag a ralikrossz tesztről indulunk a lengyel versenyre" - mondta el Hango.
A Baja Polandre a német-lengyel határ közelében fekvő Szczecinben és környékén kerül sor. A mezőny pénteken délután egy 8 kilométeres prológgal melegít, ezt szombaton két 192 kilométeres, vasárnap két 65 kilométeres szelektív követi. A közel 800 kilométeres össztávú Világkupa-futam vasárnap este ünnepélyes díjkiosztóval zárul.