Nos, mostanra kiderült: a holland Wevers-csapattól bérel egy HRX-Fordot.
"Rengeteg e-mailt kaptam, miután leégett a BMW - ismerős és ismeretlen csapatoktól, külföldről és itthonról, mindannyian úgymond részvétüket nyilvánították, ami persze nagyon jólesett. Gondolkodtam, hogy mihez kellene kezdeni a magyar világkupa-versenyen - akkor még úgy volt, hogy a Nissant bérbe veszik -, és úgy döntöttem, egy olyan csapattól bérelek autót, amely ismeri a versenyzés csínját-bínját, mégis megfizethető áron ad bérbe jó autót. Weversékre, és az ötliteres, V8-as motorral felszerelt Fordra esett a választás. Ez egy 2014-es fejlesztésű technológia, egyszerűen fantasztikus, olyan, mint egy űrhajó. Hihetetlen kihívás lesz megtanulni, nem is biztos, hogy egy verseny alatt sikerül. Bár az autó képes lenne a győzelemre is ezen a versenyen, helyre kell tenni a fejünkben, hogy nem ez a cél. A tavalyihoz hasonló eredménnyel elégedett lennék" - nyilatkozta Lónyai, aki tavaly ötödikként ért célba, a magyarok közül pedig a legjobb volt.
Érdekesség, hogy a pilóta számára nem az autó jelenti majd az egyetlen újdonságot, mivel állandó navigátora, Garamvölgyi Zoltán a HunGarian Baja főszervezője. Ãgy erre a nem éppen könnyű versenynek új navigátorral vág neki - ezúttal a raliban nagyon jól ismert és nagyon eredményes Farnadi Ãgnesre esett a választás. Már teszteltek is együtt, és a pilóta úgy érzi, nem lesz hiba az együttműködésben, hiszen beugró navigátora ugyanúgy feladatorientált ember, mint ő maga, ráadásul különösen koncentrált, ami nagyon fontos egy olyan nehéz versenyen, mint a HunGarian Baja.
A veszprémi lőtér közös pont kettejük között, hiszen a ralimezőny is versenyzett ott, Lónyai pedig egyenesen itt kezdte terepralis pályafutását. "Fantasztikus lehetőség, hogy vissza tudunk menni a lőtérre, ami nekem általában jól szokott sikerülni. Jó kis versenynek nézünk elébe, s nem csupán a pályák, hanem az elképesztően erős mezőny miatt is. Sajnálom, hogy pont egy ilyen jó versenyen nem tud velem jönni Zoli, de igyekszem a lehető legjobban szerepelni a versenyén" - nyilatkozta Lónyai.