Nyolc kilométerrel az első szakasz célja előtt kaptunk jobb hátsó defektet, egy teljesen sík, egyenes szakaszon, tehát különösebb ok nélkül - mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki végül hatodikként érkezett a célba. - Nem akartuk, hogy a lyukas kerék szétverje a kocsi hátulját, ezért inkább megálltunk, és kicseréltük. Három percet vesztettünk, ami egy kicsit elvette a kedvünket, hiszen addigra már körülbelül fél percet hoztunk Fekete Antiékon."
Szalay és Bunkoczi rutinos a versenyzésben, s rutinos az ilyen helyzetek kezelésében, mindkét versenyző pontosan tudja, hogy a technika ördögével mindig kalkulálni kell - más kérdés, hogy nem esik , ha gond van.
"A rajtra újra lendületbe jöttem, de akkor meg eltévedtünk egy kicsit. Volt egy balos visszafordító, a fák mögé kellett fordulni, de ott meg nem volt tovább út, és megfordulni sem volt könnyű, úgyhogy ott is veszítettünk egy kis időt. De azt számolgattuk, hogy még ezzel együtt is meglett volna a második hely, ha nincs a defekt. Azon múlt minden" - mondta a Gyulán eddig három győzelmet arató Szalay Balázs, akinek ez volt az egyetlen idei hazai versenye, októberben Marokkóba, majd az Africa Race-re készül. Azt azért tegyük hozzá: a gyulai verseny sem volt sokkal hűvösebb (sőt"), mint az afrikaiak lesznek. GYULAI VÃRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA
Abszolút végeredmény:
1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, Hummer Evo3) 3:12:02,
2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Nissan Pickup) 5:42 perc hátrány,
3. Roca Villa, Blanco García (spanyol, Schlesser) 7:22 p h.,
"6. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 9:43 p h.