DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Retro

Retro – Coulthard beint Schumachernek

2000-ben ezen a napon rendezték meg az F1-es szezon kilencedik futamát a franciaországi Magny-Cours-ban, ahol a McLaren skótja heves gesztusokkal kísért csatában utasította maga mögé a ferrarist.

Ahogy az előző két évad, úgy a 2000-es Formula-1-es idény is a McLarenek és a Ferrarik küzdelméről szólt. A kocka azonban fordulni látszott a két csapat között: míg 1998-ban és 1999-ben Mika Hakkinen szerezte meg a vb-címeket a wokingi istálló színeiben, addig az ezredforduló évében Michael Schumacher szerezte a legtöbb pontot a szezon első szakaszában.

A július elején sorra került Francia Nagydíj előtt is az akkor még csak kétszeres világbajnok német vezette a tabellát, mögötte azonban nem finn vetélytársa, hanem a másik McLarent terelgető David Coulthard foglalta el a második pozíciót. A skót korábban a brit és a monacói futamokat is megnyerte, így ezúttal nem Hakkinen, hanem ő tűnt Schumacher elsőszámú kihívójának.

coulthard-schumacher-retro



A szombati időmérő végeredménye is ezt támasztotta alá: a pole-t a ferraris klasszis zsebelte be, míg mellőle Coulthard indulhatott, Hakkinent ráadásul még Schumacher társa, Rubens Barrichello is megelőzte. A brazil ráadásul a startnál még a McLaren pilótáját is átlépte, így a maranellóiak két autója találta magát az élen, ám a tempókat elnézve sejteni lehetett, hogy ez nem sokáig marad így.

Coulthard hamar visszaelőzte Barrichellót, Schumacher azonban őrizgette az előnyét a bokszkiállások első köréig. A második etapja során azonban a német látványosan szenvedni kezdett a gumikkal, így ellenfele gyorsan felzárkózott rá. Ekkor vette kezdetét kettejük között a sokáig emlékezetes csata, amelynek hevében az első, sikertelen előzési kísérlet során Coulthard kézjelekkel fejezte ki elégedetlenségét Schumacher irányába annak túlságosan agresszív védekezése okán. Íme, a sokat látott jelenet Palik Lászlóék felejthetetlen kommentálásában:

Coulthard nem sokkal később, a 40. körben aztán már sikeresen lehagyta Schumachert, így a skót versenyző átvette a vezetést Magny-Cours-ban. Előnyét a második bokszkiállások után is megtartotta, ráadásul Schumachernek motorproblémák jelentkeztek a Ferrarijában, így a német az 59. körben kénytelen volt a második helyről feladni a küzdelmet.

Ez pedig azt jelentette, hogy Coulthard végül viszonylag könnyedén húzta be szezonbeli harmadik sikerét, amellyel 12 pontra megközelítette az összetettben Schumachert. A ferraris kiesése után a Barrichellót lehagyó Hakkinen végzett a második helyen, így a finn is lőtávolon belül maradt a végső elsőségért folytatott harcban. A dobogósok mögött a három évvel korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve ért célba, ám a kanadai hátránya már egy perc fölötti volt a győzteshez képest a BAR-Honda színeiben, míg az utolsó két pontszerző helyet a williamses Ralf Schumacher és a Jordant terelgető Janor Trulli szerezte meg.

Az immár sikeres előzési manőver
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: