DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Retro

F1-Archív: Alonso már győzne 2018-ban

A Manor kihagyja a szezon közbeni tesztet, Haas saját csapatot akar, Mateschitz elégedetlen, lesz éjszakai futam az F1-ben, Raikkönen pedig a Ferrarihoz igazolhat (2001-ben!): május 11. híreiből szemeztünk.

2023: Sajtóhírek szerint Dr. Helmut Marko a következő egy-két futamon látható fejlődést vár Nyck de Vriestől, különben meginoghat a helye az AlphaTaurinál. Eközben Daniel Ricciardo üléspróbán járt a csapatnál.

2022: A McLaren fiatal brit versenyzője, Lando Norris arra panaszkodik, hogy az FIA nem ad semmit a pilóták visszajelzéseire, ami Miamiban is problémákat szült.

2021: Az FIA szigorú tesztekkel fog vadászni a nagy sebességnél elhajló szárnyakra a Francia Nagydíjtól fogva. A Red Bullt Lewis Hamilton vádolta meg azzal, hogy hátsó légterelője rugalmas.

2020: George Russell szerint a koronavírus-járvány miatti leállás során a pilóták által közvetített streamek lehetőséget adnak arra, hogy a versenyzők végre megmutassák az igazi személyiségüket.

2019: Pierre Gasly eddig nem teljesített a tőle várt szinten a Red Bullnál, így a sajtóban már felmerült, hogy a Toro Rossónál remeklő Alexander Albon már jövőre átveheti a helyét. A faenzaiak csapatfőnöke, Franz Tost azonban lecsillapította a kedélyeket: „A Red Bull más ligában játszik. A Red Bull futamgyőzelmekért és világbajnokságokért harcol. Szerintem két-három évre szüksége van még, ahogyan minden pilótának szüksége van ennyi időre ahhoz, hogy beleszokjon az F1-be.”

albon-gasly-2019-retro-dppi



2018: Másfél másodperccel lassulhatnak a 2019-es szabályváltozások után az F1-es autók - állítja a Nemzetközi Automobil Szövetség. Az FIA egyik szakembere, Nikolas Tombazis hozzátette, hogy az aerodinamikai módosítások - egyszerűbb első szárnyak, nagyobb távolság a hátsó szárnyvéglapok között - a versenyeket is izgalmasabbá teszik majd.

2017:
 Fernando Alonso arról beszélt, hogy szándéka a McLarennél maradni a jövőben, de ha szeptember-októberig nem látja úgy, hogy csapata futamokat nyerhet 2018-ban, akkor bármely másik csapattal szóba áll. Azt sem zárta ki, hogy az F1-en kívül talál új kihívást, a lényeg, hogy bajnoki címet nyerhessen.

2016: A versenyzők végre nem tűnnek úgy, mint rádión keresztül mozgatott bábok, mondta Nico Rosberg: a német a szezon során bevezetett szigorú csapatrádiós korlátozást méltatta.

2015: A sereghajtó Manor kihagyja a barcelonai tesztet, a csapat indoklása szerint azért, mert „nincs mit tesztelni”. Will Stevens, a csapat pilótája elmondta, sosem utasítja el az autóban tölthető időt, de elfogadja istállója döntését.

2014: A Formula-1-be készülő amerikai NASCAR-csapatfőnök, Gene Haas nem akar meglévő csapatot vásárolni, inkább önálló gárdát akar felépíteni, ráadásul központjukat nem az F1 szívének tartott Európában, hanem a Haas amerikai székhelyén, Charlotte-ban kívánják felépíteni.

2013: Nico Rosberg vezetésével a Mercedes párosa sajátította ki a Spanyol Nagydíj első rajtsorát az időmérő edzésen – a bajnoki címvédő és a pontverseny éllovasa, Sebastian Vettel a harmadik helyről indulhat majd vasárnap.

2011: Fernando Alonso először tudott dobogóra állni a szezonban a Török Nagydíjon, ezen felbátorodva pedig úgy vélekedett, hogy harcba szállhat a világbajnoki címért. A spanyol pilóta azért is reménykedik, mert 2010-ben 47 pontos hátrányt dolgozott le a szezon közepétől, most pedig négy futam után 52 pontos a deficite Vettelhez képest.

2010: Lewis Hamilton defekt miatt adta fel a Spanyol Nagydíjat, és a McLaren vizsgálatai bebizonyították, hogy a felni hibásodott meg a bal első keréknél, ezért kellett elbúcsúznia a 2008-as világbajnoknak a második helytől.

2009: Dietrich Mateschitz Barcelonában fejezte ki elégedetlenségét a 2010-re tervezett költségvetési sapkával kapcsolatban: a Red Bull vezetője elmondta, hogy ha a tervezett szabályok változatlanok maradnak, egyik csapata sem fog indulni a következő szezonban.

2008: Felipe Massa idénybeli második győzelmét aratta az isztambuli Török Nagydíjon, és felül tudta múlni a három kiállásos stratégiával operáló Lewis Hamiltont, aki a futam felénél meg is előzte őt. A verseny leglátványosabb jelenetét Kazuki Nakajima és Giancarlo Fisichella mutatta be a rajt után: az olasz pilóta átugratott a Williams felett a rajtot követően, de szerencsére egyiküknek sem esett baja.

2007: A szingapúri kormányzat gazdasági és ipari minisztere bejelentette, hogy a városállam 2008-ban F1-es versenyt fog rendezni, méghozzá a sportág első villanyfényes futamát – annak ellenére, hogy korábban többen is aggódtak a biztonsági feltételek miatt.

2006: Michael Schumacher a Spanyol Nagydíj előtti csütörtökön elhintette a médiának, hogy a szezon végén lejáró szerződése meghosszabbításáról vagy a visszavonulásáról csak az idény befejeztével fog dönteni. Ez azért is meglepő, mert egy nappal korábban menedzsere, Willi Weber azt nyilatkozta, hogy július közepén várható a bejelentés.

2005: Michael Schumacher imolai remeklése ellenére nagyon gyengén kezdte szezonját, de ennek ellenére is felszólította a közvéleményt, hogy vissza fog térni még az élre. „Bárki, aki leír minket, nem ismeri a csapatot eléggé” – fogalmazott a hétszeres világbajnok saját honlapján.

2004: A BAR-tól az előző év végén kiebrudalt Jacques Villeneuve ellátogatott a paul ricard-i tesztre, ahol többen volt csapatával, a Williamsszel hozták összefüggésbe. A csapat szóvivője azonban cáfolta azokat az értesüléseket, hogy a kanadai tesztelni fog a grove-iakkal, vagy hogy versenyezni tér vissza hozzájuk a 2005-ös szezonra.

2002: A csütörtöki kétéves szerződéshosszabbítástól megtáltosodott Rubens Barrichello mindenki meglepetésére elhappolta Michael Schumacher elől az Osztrák Nagydíj első rajthelyét, a négyszeres világbajnok ráadásul hattizedes hátrányban csak a harmadik pozíciót szerezte meg.

2001: Az Osztrák Nagydíj felvezetésének slágertémája volt Kimi Raikkönen esetleges Ferrarihoz történő igazolása. A finn pilóta mindenkit meglepett érett teljesítményével, noha a szezon elején az FIA csak ideiglenes szuperlicencet állított ki számára gyér formulaautós tapasztalata miatt. „Semmit nem tudok ezekről a pletykákról” – mondta a Sauber újonca. „Nem beszéltünk a Ferrarival, a Sauberrel pedig három évre szól a szerződésem. Utána változtathatunk” – tette hozzá.

2000: A német F3-as bajnokság sztárja, Giorgio Pantano lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja a Benetton egyik autóját Jerezben. Az olasz pilóta 12 kört tett meg a dél-spanyolországi aszfaltcsíkon, és négy másodperccel maradt el az istálló állandó versenyzőitől, Alexander Wurztól és Giancarlo Fisichellától.

1998: A McLaren fölényes barcelonai győzelme után is optimista maradt Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke. A francia szerint a katalán pálya sajátosságai kedveztek az Ezüstnyilaknak, a következő futamokon pedig jobb lehet a maranellói istálló, ha hasonló tempóban folytatják a fejlesztéseket.

1997: Michael Schumacher átlátott az esőkáoszon, és parádés versenyzéssel szerezte meg harmadik monacói diadalát. A futam meglepetése Rubens Barrichello volt, aki a második helyen végzett a Stewart Grand Prix ötödik nagydíján. A harmadik helyen Eddie Irvine ért célba, a mezőny pedig az előre kiírt 78 helyett csak 62-t tett meg a kétórás időlimit életbe lépése miatt (A versenyről bővebben Retro-rovatunk mai írásában lehet olvasni).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: