Az Orosz Nagydíjat huzamos időn át vezető Sebastian Vettel nem sokkal kerékcseréje után motorhibával kiállni kényszerült a versenyből. Első mérgében (nem túl irodalmi kifejezést használva) a V12-es erőforrásokat kívánta visszahozni a jelenlegi, komplex hibridrendszerek helyett a Formula-1-be.
Pedig valójában egyetlen olyan évad akadt a nyolcvanas éveket uraló turbókorszakot követő időszakban, amikor tizenkét hengeres erőforrással világbajnoki címet szerzett valaki. Ayrton Sennának sikerült az, ami Alain Prostnak egy évvel korábban még csak majdnem. Ezt leszámítva azonban a V12-es motorok inkább statisztaszerepet játszottak és nem volt véletlen, hogy Michael Schumacher 1995 végén, első ferraris tesztelései egyikén a V10-es mellett tette le a voksát.
1989-ben a Ferrari és a Lamborghini próbálkozott V12-es erőforrással, mérsékelt sikerrel. Bár a Scuderiánál ebben a szezonban nem az erőforrással volt gond (az szinte hibátlanul működött és bizonyos pályákon igen gyorsnak is tűnt), hanem a sebességváltóval, ami nagyon sűrűn adta meg magát. Nigel Mansell azért két, Gerhard Berger pedig egy futamgyőzelmet begyűjtött, de a világbajnoki címhez nem volt közük. A Lola-Lamborghini egyetlen pontocskára volt jó Phillippe Alliot jóvoltából.
Kisebb áttörést hozott az 1990-es év, amikor a Ferrarihoz átigazoló Alain Prost az utolsó futamokig versenyben volt a világbajnoki címért, ötször intették le elsőként, csak hét egységgel maradt le a végül bajnokként végző Ayrton Sennától. Nigel Mansell további egy sikert szállított a Ferrarinak, de már apróbb részsikereket a Lamborghini is fel tudott mutatni.
A Larrousse-Lola istálló két pilótája, Aguri Suzuki és Eric Bernard tizenegy pontot szerzett, köztük egy dobogós helyezést. A Lotus-Lamborghini csak három egységre volt jó. Közben a háttérben fontos fejlesztések zajlottak, a Honda ugyanis már gőzerővel dolgozott azon, hogy 1991-re már ne tíz-, hanem tizenkét hengeres erőforrással lássa el a McLarent.
A V12-es éra egyetlen igazi sikere Ayrton Senna világbajnoki címe lett 1991-ben. A Ferrari leszállóágba került, nem sikerült egy versenyt sem nyerni, ellenben a McLarennek nagyon is, összesen nyolcszor. A brazilnál nemigen volt gond az erőforrással (azt leszámítva, hogy igen sokat fogyasztott), csapattársa, Gerhard Berger azonban többször is motorhibától szenvedett, ami később a McLaren következő évi sorsát is meghatározta.
Tizenkét hengeressel próbálkozott még a Minardi-Ferrari is, összesen hat pont lett a termés, a Brabham pedig a V12-es Yamahával állt rajthoz, három egységre volt jó. A Lamborghini ’91-ben teljes csőd volt, gyári istállóként és a Ligier partnereként is pont nélkül maradt, elképesztő mennyiségű technikai hibától sújtva.
A legtöbb V12-es erőforrást 1992-ben láthattunk a mezőnyben, de túl sok örömük nem akadt azt ezeket használó csapatoknak. A McLaren ugyan öt (Senna három, Berger két) győzelmet aratott, de összességében semmi köze nem volt a bajnoki címhez, a Williams-Renault V10-ese porrá verte a mezőnyt, ebben nagy szerepe volt az okos, aktív kerékfelfüggesztésnek is. A McLaren-Honda 99, a Ferrari 21 (!), a BMS Dallara-Ferrari 2, a Jordan-Yamaha 1, a Minardi-Lamborghini 1, a Venturi-Lamborghini szintén egyetlen pontra volt csak jó, a Ferrari látványos mélyrepülésbe kezdett, a Honda pedig gyári szinten távozott az F1-ből.
1993-ban még mindig csak statisztaszerepet játszottak a V12-esek, a Ferrari huszonnyolc, a Larrousse-Lamborghini pedig három egységet gyűjtött, a Lola-Ferrari pedig annyira pocsék konstrukcióra sikeredett, mint a 2019-es Williams, a pontszerzés reménye nélkül körözgetett Badoer és Alboreto is, már amikor egyáltalán kvalifikálni tudták magukat a futamokra.
1994-ben már csak a Ferrari próbálkozott V12-esekkel, itt azonban újra felcsillant a remény a konstrukció előtt. A Jean Todt által egyre inkább rendbe szedett istálló hetvenegy pontot szerzett, közte egy futamgyőzelemmel (több szerencsével sokkal több is lehetett volna, Olaszországban és Portugáliában is az élről esett ki Alesi, illetve Berger, az osztrák ráadásul az idényzárón is nyerhetett volna) és tíz dobogós hellyel.
Utoljára 1995-ben találkozhattunk az F1-ben tizenkét hengeres erőforrással, megint egy sikert könyvelhetett el az Alesi-Berger páros, de az autó hiába bizonyult erősnek, mert közben rengeteg probléma adódott a motorral. Michael Schumacher azonban már aláírt szerződéssel rendelkezett, az év végén a tesztelések során ki is próbálta a V12-es és a V10-es motorral szerelt Ferrarit is.
Az akkor már kétszeres világbajnok német egyértelműen a tízhengeres mellett tette le a voksát, ez pedig azt jelentette, hogy a V12-es motorok végképp kiszorultak a Formula-1-ből, egyelőre úgy tűnik, örökre. Vettelnek egyébként jövőre már jóval nehezebb dolga lesz, mivel a Ferrari teljesen egyértelműen Charles Leclerc-ben bízik a hosszú távú jövőt illetően.
