Forradalmi újítással érkezett meg a Formula-1-be a Renault 1977-ben. A franciák gyári csapata V6-os turbómotorokkal jelentkezett, ami eleinte abszolút nevetség tárgyát képezte, mivel lassúnak és felettébb megbízhatatlannak mutatkozott. Első öt próbálkozásból Jean-Pierre Jabouille egyszer nem is kvalifikálta magát, négyszer pedig technikai problémák miatt kiesett. A riválisok „sárga teáskannának” nevezték az állandóan füstölgő-gőzölgő versenyautót.
A Renault azonban bízott a technológiában rejlő hatalmas potenciálban és a kitartás végül kifizetődött. A turbó-Renault volánjánál a következő évben még csak a pontszerzésig, 1979-ben pedig már a futamgyőzelemig léptek előre. Mindenki számára egyértelművé vált, hogy a turbóé a jövő, így szépen lassan a rivális gyártók is kezdtek átállni a V6-os turbókra, mivel motorerőben fokozatosan kenterbe verte a szívómotorokat.
A ’80-as évek elején a Renault folyamatosan az élmezőnyben foglalt helyet és kizárólag gyenge megbízhatóságának köszönhette, hogy lecsúszott a világbajnoki cím(ek)ről. Leginkább 1983-ban volt karnyújtásnyira az összetett elsőség, a gárda vezérpilótája, Alain Prost a zárófutamra még elsőként érkezett, de a technika ismét kibabrált vele, így Nelson Piquet az utolsó pillanatban kiénekelte a sajtot a francia szájából.
A csapat összekülönbözött a kritikáit nyíltan kifejtő vezérpilótával és menesztette Prostot. A ’83-ban még 79 pontot gyűjtő Renault drasztikusan visszaesett, harmincnégy, majd tizenhat pontocska a mérleg, ekkor a lejtmenetben levő istálló úgy gondolta, gyári alakulatként nem folytatják, csak motorszállítóként.
Más partnerrel összeállva jöttek is a sikerek, leginkább a Williams-Renault formáció hozott emlékezetes sikereket, 1992 és 1997 között hatból négyszer a grove-i csapat vitte el a pálmát (többször meglehetősen fölényesen), csak 1995-ben fordult elő ezen időszakban, hogy nem a Williams lett a konstruktőri bajnok – hanem a Benetton, Michael Schumacher vezérletével, de a Benetton is Renault-motorral futott ebben az évben.
Motorszállítóként még a 2010 és 2013 közötti időszakban aratott komoly babérokat a Renault. Bár ekkor nem volt éppen a legerősebb erőforrás, a fantasztikus karosszériával rendelkező Red Bull képes volt kiegyenlíteni a kevés lóerőhátrányt, ügyes megoldásokkal pedig a mezőny fölé nőttek Sebastian Vettel vezérletével.
Közben azonban még egy rövid aranykorszakban gyári istállóként is két világbajnoki címet szereztek, ekkor Fernando Alonso nevéhez fűződött a nagy siker 2005-ben és 2006-ban. A 2002 és 2011 közötti periódusban csak ez a két év nevezhető igazán sikeresnek, mivel Alonso második győzelme után a gárda visszaesett és csak két futamgyőzelemre futotta a spanyol részéről 2008-ban.
2016-ig kellett várni, hogy a franciák újra gyári csapatként próbálkozzanak. Eleinte gyenge, majd fokozatosan javuló formát mutattak, de hiába értek fel már az összetett negyedik helyezésig, a három topcsapat olyan távolságba szökött meg, hogy még egy dobogós helyezés sem jött össze Nico Hülkenbergéknek. Most Daniel Ricciardóval kiegészülve futamgyőztes pilótával rendelkeznek és legfőbb célkitűzésük, hogy kedden bemutatott versenyautójukkal legalább a dobogós helyekig felérjenek, addig is folyamatosan csökkentve a lemaradást a Ferrari-Mercedes-Red Bull trióval szemben. Márciustól megláthatjuk, mennyire sikerült a terveket megvalósítani.
