A turbómotorok 1988 után eltűntek (2014-ig) a Formula-1-ből, az új, szívómotorok pedig rengeteg új gyárat sarkalltak a száguldó cirkuszba való beszállásra. Ezek egyike volt a Yamaha is, amely az évek során szinte mindenfajta erőforrást igyekezett bevetni, de az átütő siker sosem valósult meg, bár fellángolások azért akadtak.
1989-ben a Zakspeed istálló partnereként egy nyolchengeres erőforrással álltak elő. A kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott, ugyanis a tizenhat versenyből Bernd Schneider mindössze kétszer, Aguri Suzuki pedig egyszer sem volt képes kvalifikálni magát, az autók tizennégy esetben már péntek délelőtt befejezték a hétvégét, mert az előkvalifikáción elvéreztek.
Érezte a gyártó, hogy ez nem járható út, egy évre háttérbe vonultak, majd a Brabham partnereként 1991-ben egy V12-es erőforrással jelentkeztek. Az autó valamivel jobb tempóra volt képes, de önerőből még így sem igazán kerülhetett pontszerző helyre. A megbízhatóság sem volt éppen a csúcson, de Blundell Belgiumban egy, Brundle pedig Japánban két pontot azért összeszedett.
A komoly rezonancia a következő évben a Jordannek is nagy gondot okozott, a Yamaha erőforrást nem lehetett igazán feltekerni, mert a túlzott rázkódás tönkretette a motort és erre nem is sikerült valódi megoldást találni. A szezonzárón Stefano Modena egyetlen szerzett pontja volt a szépségtapasz, de a Yamaha ekkor már régen a V10-es motorján dolgozott.
Itt egy hosszabb távú együttműködés kezdődött a Tyrrell és a Yamaha között. Az első szezon pocsékul sikerült, a pontszerzés reménye nélkül zárta az 1993-as évet az istálló. Mégis ez az út bizonyult a jobb döntésnek, 1994-re ugyanis megtáltosodott a csapat, a Yamaha is rengeteg plusz lóerőt talált, a karosszéria is egészen ütőképes lett. Katayama öt, Blundell pedig nyolc egységet gyűjtött be, köztük egy dobogós hellyel, ez bizonyult a japán gyártó egyik legjobb szezonjának.
1995 felemás évadot tartogatott, év elején kifejezetten biztatóan futott Mika Salo, Brazíliában a harmadik helyről csúszott vissza egy kiperdülés miatt, Argentínában pedig szintén komoly pontszerző helytől búcsúzott egy peches baleset miatt. Salo és Katayama háromszor hetedik és háromszor nyolcadik helyen végzett, de a pontszerzés nem akart összejönni egészen Monzáig, amit az utolsó két versenyen még három egységgel megfejelt a finn, így összesen öt lett a mérleg.
1996-ban is rögtön az első két versenyen az első hatban végzett Salo, Kanadában pedig még megtoldotta két egységgel, de végül ismét csak ez az öt maradt. 1997-re az Arrowshoz szegődött a Yamaha, Damon Hill-lel a volán mögött pedig nagy terveket szövögettek. Nem sok valósult meg ebből, az autó lassú volt és megbízhatatlan, bár kis híján sikerült a világraszóló bravúr, Hill ugyanis hiába verte tönkre a teljes mezőnyt a Hungaroringen, az utolsó körökben drasztikusan lelassult hidraulikai hiba miatt az autó és emiatt meg kellett elégednie a második hellyel, ami még így is hatalmas eredménynek számított.
Időnként voltak felvillanásai a gárdának más versenyeken is, de a megbízhatóság és a konstans teljesítmény csak nem akart összejönni, így végül a Yahama 1997 végén távozott a Formula-1-ből. Hiába próbálkozott tehát V8-as, V10-es és V12-es erőforrással is a japán gyártó, meg sem tudta közelíteni riválisa, a Honda eredményeit.
