Legutóbbi írásunkban a Williams csapat hullámvasútját elemeztük, most az egyik legpatinásabb, legrégebbi istálló, a Ferrari a soros. A Scuderiánál versenyezni mindig is kiváltság volt, de nem ment mindig olyan jól a szekér. Az utolsó bő 40 évre tekintsünk vissza. 1975 és 1977 között aranykorát élte a Ferrari Niki Laudával, három konstruktőri és két egyéni világbajnoki cím, ráadásul ’76-ban csak az emlékezetes égési sérüléssel (majdnem végzetes következménnyel) járó baleset fosztotta meg Laudát a harmadik vb-címtől, amit James Hunt nyert meg. 1978-ban a Lotus mindenkit lefőzött Mario Andrettivel, de egy évre rá megint óriási fölényben a Scuderia, Jody Scheckter és Gilles Villeneuve is szárnyalt, előbbi nyerte a bajnokságot, a Ferrari pedig simán a konstruktőri címet.
Az első hullámvölgy 1980-tól következett be, de még a következő év sem volt sikeres. Nyolc, illetve harmincnégy pontot gyűjtött a Scuderia, nagyon messze a világbajnoki címtől. 1982-ben a Ferrarinak állt a zászló, a konstruktőri cím meg is lett, de mivel mindkét vezérpilóta elesett (Villeneuve Zolderben elhunyt, Pironi nem sokkal később súlyosan megsérült) év közben, így az egyéni címet Keke Rosberg gyűjthette be. ’83-ban is a legjobb gyártó lett a Ferrari, de az egyéni világbajnokság ismét nem jött össze sem Arnoux-nak, sem Tambay-nek.
A Ferrari erős maradt, de a következő években mindig jött egy vetélytárs, 1984-ben és ’85-ben a McLaren-Porsche volt verhetetlen, 1986-ban és egy évre rá pedig a Williams-Hondák arattak. Utóbbi két esztendőben ráadásul a legjobb háromból is kicsúszott az olasz csapat már. 1988-ban ugyan ezüstérmes lett újra a csapat, de óriási fejlődésről nem beszélhetünk, hiszen egyetlen győzelmük mellett az akkor mindent nyerő McLaren 15 futamgyőzelmet aratott. Ezzel zárult a turbókorszak, az olaszok nem nyertek világbajnoki címet.
1989-től jöttek a szívómotorok, a Ferrari pedig óriási újítást vetett be, úttörőként ők használták először a félautomata sebességváltót, ami hatalmas innováció volt, ám eleinte elég megbízhatatlanra sikeredett. A rengeteg kiesés mellett azért három győzelem így is összejött. 1990-ben 110 egységet gyűjtött a Ferrari, mindössze néhány ponttal kapott ki Alain Prost a világbajnok Ayrton Sennától, de az egyéniben és csapatban is megint csak ezüstérem. Prost és Mansell összesen hat futamgyőzelmet aratott, a megbízhatóság is javult. 1991-ben még rendszeres látogató volt a Ferrari a dobogón, de hosszú évek óta először versenyt nem sikerült nyerni. 110 pont helyett csak 46,5, belharcok is folytak az istállón belül, Prost nyíltan kritizálta a csapatot, ami miatt az utolsó futam előtt menesztették is a franciát. Ami viszont ezek után jött, a Ferrari rémálmaiban jön elő.
Az 1992-es szezon a Ferrari számára az újkori Formula-1 egyik legnagyobb égése volt. Jean Alesi hiába autózta ki a lelkét, a gyenge és megbízhatatlan autóval semmire sem ment, mindössze 21 pontot gyűjtött a csapat, Alesi két dobogós helyet összehozott és ennyi. Két évvel korábban 110 pont és 6 futamgyőzelem volt a mérleg. Jean Alesi például azt nyilatkozta a Japán Nagydíj előtt a hihetetlenül gyenge erőforrásról, hogy meglepné őt, ha bárkit meg tudna előzni az egyenesben. Még 1993-ban is tartott a mély válság, bár az év második fele egyértelmű javulást hozott, Jean Todt érkezett csapatfőnöknek, aki lassú, szisztematikus munkával elkezdte rendbe rakni az akkorra atomjaira hullott istállót. Három dobogó, 28 pont, még mindig gyengécske teljesítmény, de az év végére látszott, hogy javul a Ferrari.
1994-re lendült túl fennállása egyik legmélyebb krízisén a Scuderia, közel három év szünet után egy futamgyőzelem is összejött Bergernek, de Alesinek és az osztráknak is lehetett volna több is (Monza, Estoril, Adelaide). A motor erős volt és végre némi megbízhatóság is szorult az autóba. 71 pont, a következő szezonban pedig 73 pont a mérleg, itt is csak egy győzelem, de több is lehetett volna. Ez volt a V12-es motor(ok) utolsó esztendeje, a szépen éneklő motort a következő évtől már nem hallhattuk, a Ferrari is V10-esre váltott. A váltás nem zajlott zökkenőmentesen, 1996-ban, főleg a szezon első kétharmadában rengeteg baj volt vele.
Kezdetét vette azonban Michael Schumacher ferraris pályafutása, már az első évadban megszerezte a második helyet a Ferrarinak, egyéniben pedig harmadik lett, három futamgyőzelem, 1990 óta nem volt erre példa. 1997-ben és 1998-ban is az utolsó futamon bukta el a világbajnoki címet Schumacher, előbb Villeneuve, majd Hakkinen előtt kellett fejet hajtania. A két szezonban összesen 11 futamgyőzelem a csapat neve mellett. 1999-ben is nagy esélye lett volna a német legendának, ám a Brit Nagydíjon technikai hiba miatt a falnak ütközött és lábát törte, így hat futamot kihagyni kényszerült, Irvine ugyan az utolsó futamig esélyes volt a címre, de nem sikerült elvernie Hakkinent. Az év mérlege hat futamgyőzelem és konstruktőri világbajnoki cím.
Az igazi aranykor 2000-től köszöntött a Ferrari istállóra, Jean Todt és Ross Brawn munkája végleg beérett. Michael Schumacher vezérletével zsinórban öt világbajnoki cím, mindegyik évben a gyártói vb is meglett. 2003-ban kicsit nehezebben, de a többi évben Schumi magabiztosan vitte el a pálmát. A csapat 15 győzelméből tizenhármat a német pilóta nyert 2004-ben, a Ferrari fölénye elképesztő volt. De minden sorozat megszakad egyszer, ez is történt 2005-ben az új gumiszabályok miatt.
2005-ben a Fernando Alonso – Renault – Michelin trió verhetetlennek bizonyult, egy futamgyőzelem jutott csak az olaszoknak, az is a csonka Amerikai Nagydíjon született. 2006-ban újult erővel tört előre a Ferrari, de végül kulcspillanatokban az év végén Suzukában és Interlagosban is gond adódott az addig óramű pontossággal működő Ferrarival, így csak az ezüst jutott egyéniben Schumachernek, csapatban a Ferrarinak. Utolsó nagy dobását 2007-ben hozta össze az olasz gárda, konstruktőri és egyéni világbajnoki győzelem a Schumacher visszavonulásával a csapathoz érkező Kimi Raikkönen vezérletével. Óriási harc volt a Lewis Hamilton-Fernando Alonso mclarenes duóval, nevető harmadikként került ki a finn győztesként.
2008-ban még a gyártói cím meglett, Felipe Massa azonban az egyéni bajnoki címet elbukta a célba érkezés után az utolsó futamon. A következő évadban a Brawn és a Red Bull csatázott, az új szabályokhoz a Ferrari eleinte nem jól alkalmazkodott, csak negyedik lett a gárda a gyártók között, 70 pont, egyetlen futamgyőzelem. 2010-ben új lendülettel érkezett Fernando Alonso, az utolsó versenyig ő volt a fő esélyes, ám az elszúrt boksztaktika miatt Sebastian Vettel ünnepelhetett, Alonsónak maradt az ezüst.
A következő években még 2012-ben volt nagy esélye Fernando Alonsónak a vb-vímre, bár az autója tempóban elmaradt a Red Bulltól. Végül itt is a második hely maradt egyéniben és csapatban is. Előtte és utána is csak 1-2 győzelem a mérleg, 2014-ben pedig, 1993 után először (!) futamgyőzelem nélkül maradt a Scuderia, a turbómotorok terén a Ferrari ugyanis alulmaradt, a domináns Mercedes önerőből verhetetlen volt. A gyártók között is kicsúsztak a legjobb háromból. 2015-ben Sebastian Vettel új lendületet hozott az istállónak, de a világbajnoki címhez a három futamgyőzelem ellenére sem kerültek közel, 2016-ban pedig ismét győzelem nélkül telt el a szezon.
2017-ben hosszú évek után újra nagy esélyes a Ferrari, de a Mercedes még mindig kőkemény ellenfél. A kérdés, hogy 2007 után újra a csúcsra jut-e az olasz csapat, vagy most sem törik meg a Mercedes hegemóniája.
