Banánimport: innen származott az 1960-as években még aktívan versenyző, egészen pontosan motokrosszozó Matsuhisa Kojima pénze, melyet arra fordított, hogy beindítsa saját versenyistállóját. A Suzukival meglévő kapcsolatát is kamatoztatva a Kojima Engineering hamarosan öt különböző japán sorozat számára épített versenygépeket, s az így szerzett tapasztalatot elegendőnek érezték ahhoz, hogy amikor 1976-ban első ízben Japánba látogat a Formula–1-es világbajnokság, saját autóval legyenek ott a rajtrácson.
A sorozatban nemrég felidézett Makitól átcsábított Masao Onóval megerősödve készült tehát a Kojima az igazán nagy kihívásra. Ugyanazt az erőforrást használták, mint a csapatok nagy többsége, a Cosworth DFV-t, a gumiválasztás viszont teljesen egyedi volt, hiszen a Dunloppal kötöttek szerződést, s ez volt a brit gyártó első F1-es szereplése hat év elteltével - nem mellesleg az utolsó előtti is, a legvégső, 174. F1-es futamuk az egy évvel későbbi Japán Nagydíj volt egy másik japán pilóta Tyrrelljével.
A kimondottan erre a hétvégére összerakott KE007-es váratlanul versenyképesnek bizonyult, bár erre valószínűleg nem sokan számítottak, amikor a fekete, szponzoroknak gyakorlatilag teljesen híján lévő Kojima először felbukkant Fuji paddockjában. Ahogy a pilóta személye sem igazán erősíthetett rá a várakozásokra: Masahiro Hasemi, Kojima régi barátja Japán egyik legismertebb és legelismertebb versenyzője volt akkoriban – csakhogy erről az F1-es közvélemény vajmi keveset tudhatott.
Annál nagyobb meglepetésként ért mindenkit, amikor az első edzésen Hasemi a negyedik helyre repítette a Kojimát, s folyamatosan javított, így akár a pole is elérhetőnek tűnt – ám végül balesettel ért véget az időmérője. A Kojima ott állt, gyakorlatilag autó nélkül, ám csodák csodájára kevesebb mint negyvennyolc óra alatt újjáépítették a roncsot – méghozzá a tervrajzok nélkül, azok ugyanis a kiotói központban maradtak.
A verseny végeredménye, miszerint Hasemi hét kör hátrányban futott be az utolsó helyen, nem tükrözi a pilóta valós teljesítményét: a nagy lemaradást ugyanis részint a Dunlop okozta, mely egyszerűen nem szállított megfelelő slickeket, így amikor felszáradt a pálya, óriási hátrányba került az egyébként sem túl jó állapotban lévő autóval: a rohamtempóban összeeszkábált KE007-es ugyanis egyenesen menni is alig tudott. Ennek ellenére Hasemi számos forrásban a mai napig úgy szerepel, mint a leggyorsabb kört megfutó versenyző, ám ezt a mindenki másnál több mint másfél másodperccel gyorsabb időt pályalevágás (mások szerint mérési hiba) eredményeként tudhatta magáénak, így ez minden bizonnyal egy fals információ, és valójában Jacques Laffite érte el a verseny legjobb köridejét.
Az eredeti elképzelések szerint rögtön a következő szezon elején lett folytatódott volna a projekt, ám ez végül meghiúsult, s végül csak az idény végi Japán Nagydíjon tűnt fel ismét a Kojima. Az előző évi versenyképességnek nyoma sem volt: a Bridgestone-abroncsos KE009-essel Takahara a 19. helyre kvalifikálta magát, míg a Heros Racing színeiben versenyző Hoshino a 11. helyről rajtolhatott. A „gyári” Kojima már a második körben kiesett, miután ütközött Binderrel, míg Hoshinónak gyenge futama volt, s a 11. pozícióban ért célba.
Az F1 tíz éven át nem tért vissza Japánba, amikor pedig Suzuka 1987-ben bekerült a sportág vérkeringésébe, Kojima úr már rég nem volt az autósport közelében: a sebességtől viszont nem szakadt el, hiszen egészen 2007-es nyugdíjbavonulásáig gyorsasági motorcsónak versenyzésben voltak érdekeltségei.
2 nagydíj
0 pont
1 leggyorsabb kör (az se volt igaz)
10. rajthely az 1976-os Japán Nagydíjon (Hasemi)
11. hely az 1976-os Japán Nagydíjon (Hasemi)
17. hely az 1976-os konstruktőri bajnokságban
34. hely az 1976-os világbajnokságban (Hasemi)
Hasemi talán a pole-ért mehetett volna, ha nem töri rommá az autót…
